Elhelyezés, szállítás

Múlt vasárnap Bálinttal és barátainkkal elmentünk Prerovba, ez egy kisváros Csehországban Olomuc mellett, és részt vettünk az első tengerimalac kiállításomon. A helyszín egy parkosított kiállítóterület, annak egy kis épületében volt a kiállítás, ahol 2 nap alatt 400 malac vett részt. Nem csak mi "képviseltük" a magyar tenyésztőket, még két tenyésztő is nevezett rex és us-teddy malackákkal. Összesen 6 magyar malackát vittünk. A cseh tenyésztők sok malackával vonultak ki, legtöbben 2-3 fajtával is foglalkoznak. Ami érdekes, hogy nem angol rövidszőrű volt a legtöbb, hanem hosszúszőrű sheltiek és a kopasz malackák voltak jelentős számbeli fölényben.

Mi a kiállításra két márványozott brindle tengerimalacunkat vittük, Baldwint és Mannát. Baldwin 5 hónapos 900 grammos hím, nagyon erős testalkatú, reméljük, hogy Martin nyomdokába fog lépni, mint fedezőhím, mert szép erős vállai és erős állkapcsa van. Manna pedig a karácsonyi alomban született, nagyon elegáns kis hölgy, ő most 700 grammos. Mivel az anyja fekete, a márványozottságban erősebb lett a fekete szín, ezért a forgói látványosabban kirajzolódtak, mint egy "átlagos színeloszlású" márványozott malackának. Számunkra nem volt szerencsés, hogy az abesszin fajta Csehországban is ritka, ezért csak egy cseh tenyésztő malackáival versengtek a mieink. Ennek ellenére igazi sikert könyvelhetünk el, mert Manna malackánk nyerte az első helyet abesszin fajtában (100 pontból 96,5-et kapott). Az egyik bíráló külön odajött hozzánk a végén, és gratulált, hogy milyen "beautiful" malackánk van. Mi pedig nagyon büszkék voltunk.

Kezdetben kicsit féltünk, hogy fogják viselni az utat és a kiállítást a malackák, mert az út 4 és fél óra volt kocsival és a kiállításon természetesen volt némi hangzavar. De nagyszerűen bírták, nagyon elvenek voltak. Baldwin kb. 2 perc alatt összepuszizott a szomszéd fakkban lévő malackával. Igaz, hogy mivel hím volt az is, egy idő után berregett és rágta a rácsot, hogy meg is verekedne vele. Manna először egy 15 percig meg volt szeppenve, ahogy betettük a ketrecébe, de mivel neki 2 lány szomszédja volt, egész délután cserfelt a lányokkal. Úgy tűnt, hogy nem csak a tenyésztők, de a malackák nagy része is eszmét tudott cserélni és nagy élmény volt nekik. :) Nekünk is érdekes volt megfigyelni, hogy bírálják el a malacainkat, milyen tulajdonságuknál (fej, testalkat, fülek, szőrminőség, forgók...) mit kifogásolnak és mi számít tökéletesnek.

Nóri

Elég rég írtam utoljára, a tenyészetben viszonylag eseménytelenül teltek a napok. Valószínűleg azért, mert február óta kevés alom, született, mindössze 3. Csak a malacbabák érkezése járt izgalmakkal. Pl. szokták mondani, hogy a malackák szeretik titkolni a betegségüket, nos nálunk Perle malacunk 3 hónapot töltött el párjával, mikor szétvettük őket, és olyan sikeresen eltitkolta a vemhességét, hogy a szülés előtti 3 nappal még azt hittük, hogy kövér, és nem vemhes.Ilyen még sosem történt velünk. Olyan jó súlyban volt, hogy mindössze 130 gramm ment fel a babákkal, egyszerűen a "tartalékai" helyére fejlődtek a picik, 3 egészséges baba született. A következő anyukaáért, Rubiért izgultunk, mert első szülése volt, és a nálunk átlagos 1000 gramm helyett ő egy 850 grammos malacka, de végig nagyon mozgékony és élénk volt. Olyannyira ügyes volt, hogy teljesen egyedül szült meg kint a tenyészetben egy 122 és egy 142 grammos babát. Ezzel új rekordot állított fel, még sosem született ilyen nagy súlyú abesszin babánk, mint Rugby.

Az utolsó alom 5 napja született. Itt is a mama, Szonja először szült, és bár egy nagyon kedves, igazi kis álommalac, az utolsó pár napban láttuk, hogy kicsit elfáradt, ezért beköltöztettük a barátnőivel, hogy meghalljuk, ha kezdődik a szülés, hogy szükség esetén tudjunk neki segíteni. Még aznap éjszaka váratlanul felébredtem, és ránéztem a malacokra. A sötétben azt vettem észre, a ketrec közepén volt egy sötét folt. Gyorsan felébresztettem Bálintot, mert éreztem, hogy baj van. Hát az a buta malac, egy hang nélkül leszült, de hogy... A középen heverő folt egy kis vörös malacka volt, csuromvizesen reszketett, bágyadtan emelgette a fejét, mászni nem tudott, az anyja otthagyta heverni, kb. 15 perce születhetett. Bálint a forgácsban a ketrec szélénél talált egy kihűlt, márványozott malackát, akinek épp csak a fejéről hiányzott a burok és nem láttuk, hogy lélegzik. Bálint felkapta, épp kimondta, hogy sajnos ez egy halott malac, amikor picit megmozdította a lábát. Hát a buta anyja, letépte a fejéről a burkot, aztán vagy azt hitte, hogy nem él, vagy jött a következő fájás, és otthagyta. Bálint gyorsan elkezdte letörölgetni és megnézni, milyen állapotban van, én meg megnéztem az anyát, jól van-e? Erre ott feküdt a sarokban alatta volt egy márványozott kölyök, ő meg ráfeküdt, ahelyett, hogy szárazra nyalogatta volna, így próbálta azt az egyet melegíteni. A szobában 21-22 fok volt, felnőtt malacoknak teljesen megfelelő, de két pici 100 grammos nedves malac ki tud hűlni.

Gyorsan elővettük a 3 malackát, én törülközővel szárítgattam a két vizes egészséges kicsit, Bálint pedig próbált életet lehelni a súlyosan kihűlt malackába. Leszedte a burkot, ekkor láttuk, hogy lélegzik, de nagyon nehezen és reszket. Bálint próbálta kitisztítani a légutakat és melegíteni egyszerre. Kb. félóra után kezdett normalizálódni a légzése és éreztük, hogy kezd felmelegedni. Majd összetettük őket, hogy egymást melegítsék. Kb. 1 óra után mertük visszatenni a babákat a mamához, mikor mindhárom átmelegedett és egyszerűen nyugodtan elaludtak. Mikor visszatettük őket, a mamájuk végre elkezdett foglalkozni velük, nyalogatta és magához engedte őket. Másnap mind a négyen nagyon kábák voltak, nehéz szülés volt, de sikeres! A márványozott kislány (Scarlett) forgók és egyéb szempontból hibátlan lett, ezért megtartjuk tenyésztésre.

Tengerimalackáinknak közben próbáltunk húsvétra kedveskedni, és hoztunk nekik igazi vidéki füvet: szép zsengét, hosszú szálút. Csak úgy falták. Mindenki kapott egy kis marékkal. Sajnos az egyik malackánk enyhe hasmenést kapott, 3 pedig felpuffadt, így Espumisan kúrát is kellett nekik adni. Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy ha friss zölddel szeretne kedveskedni a tengerimalacának, maximum 5-10 szálat kapjanak egyszerre, amíg ilyen zsenge, világoszöld színű a fű, mert nincsenek hozzászokva. Ennek ellenére, ahogy tavaszodik, igyekszem már idei, friss zöldséget is beszerezni a malackáknak a piacon, mert a télen bizony többen, főleg nőstények felszedtek egy kis tartalékot, olyan 50-100 grammot. Ilyenkor remek fogyókúra, hogy 5 grammal csökkentettük a napi tápadagot, és több zöldséget kapnak pl. extra almát és idei zöldet, ami serkenti az emésztést: reteklevelet, 1-2 levelet fejenként, piacon vett csokor petrezselyemlevelet, amit idén frissen hajtattak fóliasátorban, szintén maximum 1-1 szálat 1 tengerimalacnak. Először vízzel alaposan átmosom, majd 2-3 órán át hagyon megszáradni.

A fűevős képek közt látszik, hogy bővítettük a malacokkal való foglalkozást, egyre több "mentett" malacka érkezik hozzánk. Sajnos úgy tűnik, egyre többen nem olvasnak utána vagy nem törődnek vele, hogy is kellene megfelelően tartani tengerimalacukat. Pedig ha megvették, utána ők tartoznak felelősséggel érte, hisz a malackák nem tudnak gondoskodni magukról. Jellemző a túl kicsi lakhely, akár doboz, akár hörcsögketrec, madárkalitka. Megfelelő alom helyett újságpapír, penészes széna macskaalommal az alján. A másik elterjedt szokás, hogy sokat párban veszik a malacokat, egy fiút és egy lányt, hogy "hasznot" hozzanak, és egyik alom jön a másik után. A harmadik jellemző, hogy a megunt tengerimalacot egyszerűen kiteszik az utcára. Pl. ezt a rexiod szőrű malacot októberben tették ki egy kartondobozban a Gömb utcában. Egy néni kutyasétáltatlás közben találta soványan és csomókban hullott a szőre. Befogadta, szépen gondozta, csak tovább nem tudta tartani, ezért hozzánk került.

A legszomorúbb ilyen esetünknek most zárult le. Hozzánk került egy másfél vagy 2 éves nőstény malac (Boglárának neveztük el) két 5 hónapos fiával és egy másfél hónapos lányával februárban. Márciusra kiderült, hogy újból vemhes, a gazdi ugyanis "természetesen" fiúval tartotta együtt, és szünet nélkül vemhesült. Egyre nagyobbra és nagyobbra hízott, szerencsére nagyon élénk malacka volt és reménykedtünk, hogy rendben le fog szülni. Míg egyik este befordult szegény a sarokba, alul vér jött belőle, és nem mozogtak bent a babák. Mindez szombat este történt. Másnap a malac jobban volt, még jelentkezett a szénáért is, noha azt hittük, hogy nem éri meg a reggelt. Gyorsan kerestünk egy állatorvost, aki vasárnap délelőtt március 4-én megműtötte a malacot, 5 baba volt benne, sajnos egyiket sem lehetett megmenteni. A mama is soványka lett így babák nélkül, látszott rajta, hogy már egy ideje a saját tartalékait emésztette fel. Nagyon erős kis malac volt, miután felébredt az altatásból, noha a tengerimalacok a császármetszést legtöbbször nem élik túl, elkezdett enni és mozogni. Bár a műtét sikerült, több komplikáció lépett fel: a seb nem gyógyult, a folyamatos terheléstől (nem mozgott annyit, hisz fájt a hasa) ízületi gyulladást kapott, végül az emésztése is felborult, és ma délután meghalt. Több mint két hónapig küzdött keményen, magától evett, rengeteget szénázott, jelentkezett a napi kezelésért, és nem sikerült neki. Ezért kérek mindenkit, hogy kedvtelésből otthon ne párosítsom malacot, mert hozzáértés nélkül (de néha hozzáértéssel is) ilyen rossz vége lehet, és egy tengerimalac sem érdemel ilyen sorsot!

Nóri

Megérkezett 2012 első malachulláma, szó szerint. Kb 2 hete behoztuk a 3 vemhes anyukánkat (Zeldét, Indigót és Perlitát) a lakásba, hogy felügyelet alatt legyenek, mert súly alapján bármelyik pillanatban megindulhatott náluk a szülés. Szokásos izgulás következett, mert Zelde malackánk is 1500 gramm fölé ment, fekete kis gömböc lett belőle. A másik 2 lány pedig első szülés előtt állt.

Február 2-án, hajnali 3-kor Bálint arra ébresztett, hogy szül Indigó malac. Én egy hangot sem hallottam, de ahogy néztük, idegesen forgott körbe, és tépkedte a szőrét. Első szülés, és úgy tűnt, szegényke nem tudja, hogy mi történik vele. Kivettük egy törülközőre, és vártunk. Indigónál szépen jöttek a görcsök, teltek a percek, látszott a baba feje, de kis malacbaba magától nem bukkant elő. Ezért Bálint segítségével született meg az első baba, egy fekete kisfiú, nem túl nagy súllyal, de jó nagy fejjel. Aztán a második szinte kipottyant, és az anyuka a harmadik malackánál érzett rá, hogy mit is kellene csinálnia: mikor kijön a baba, felnyitja a burkot, majd a kis tengerimalackát szárazra nyalogatja. Megkönnyebbültünk, hogy otthon voltunk, mert ritkán reagálnak ilyen idegesen szülésre a tengerimalacok az első alomnál.

Gondoltuk, elég korán kezdődött ez a nap, de még korán sem volt vége az izgalmaknak. 9-kor Perlita elkezdett halkan nyögni a ketrecben, és nála is beindult a szülés. Őt is figyeltük, hogy megy neki a dolog, neki is első szülése volt. Nála is szépen jöttek a görcsök, már felbukkant a burok, a baba feje sehol. Bálint itt is kézzel kitapogatta, hogy mi a helyzet. 126, 130 és 117 grammal 3 kis vörös tengerimalacka született. Szép, kerek fejük lett, ezért itt is Bálintnak kellett segíteni, mert magától az anyuka csak nagyon lassan tudta kipréselni őket, és ha túl lassan jönnek ki a babák, megfulladhatnak közben. Szegény mama így jól elfáradt, helyette én törölgettem szárazra a babákat, de a picik már 1 óra múlva szaladtak a mama után.

Pont a legnagyobb malac nem szült még, nekünk pedig el kellett menni otthonról. Gondoltuk, ha már eddig kibírta, megvárja a holnapot. Amint hazaértünk, rögtön az anyukákat néztük meg először. A 3 anyuka a ketrec végében üldögélt, és elöl rohangált egy fekete márványozott baba. Megnyugodtunk, hogy minden rendben van, ekkor jöttem rá, hogy azt a babát még sosem láttam ezelőtt. Gyorsan megnéztük a malackupacot. Zelde, az 1568 grammos anyukánk teljesen magától szült 4 gyönyörű tengerimalackát, 1 feketét és 3 márványozott brindle-t. Teljesen egészségesek voltak, épp hogy csak megszáradtak. Zeldének ez már a 4. alma, a babák normál súllyal születtek és szerencsére nem volt nagy a fejük. Minden elismerés az anyukának, hogy kinyomott 4 babát élve, és mindet ki is tudta bontani a burokból (valószínűleg) teljesen egyedül: sokat számít a rutin meg a tapasztalat a malacoknál is.

Nem egészen egy nap alatt 10 élő kismalacunk lett. Nemcsak mi alig hittük el a dolgot, úgy tűnik az anyukák sem. Mivel mindhárman egy ketrecben voltak, mindhárman gondozták a piciket, és reggel azt vettük észre, hogy a 10 kismalac egyszerre rohan egy anyukához, amíg a másik kettő reggelizik. Valószínűleg az anyukák sem tudták, hogy melyik baba kié, csak csodálkozva néztek, mikor 10 baba bújt alájuk egyszerre.

Az anyukákat kiköltöztettük a tenyészetbe külön-külön fakkba, hogy elég nagy helyük legyen, és minden malackának jusson tej. Azóta pedig vígan rohangásznak a tenyészetben, és nagyon elevenek. Az ideális malacbabák: 1 naposan már rohantak a mamájuk után, kóstolgatták a szénát ("szálaztak"), 2 naposan csócsálták a tápot, és 3 napos koruk óta eszegetik a zöldséget, gyümölcsöt: a zöld alma a kedvencük. :)

Nóri

Az eddigi beszédektől eltérően az elején meg kell említenem, hogy az elmúlt év kétfelé osztható: 2011. szeptember elejéig, amikor még csak információs portálként működtünk és 2011. szeptember elejétől, amikor a tenyészet újra elindult. Az újraindulás a látogatók számának növekedésében is megnyilvánult, de még így is 5 %-kal kevesebb látogatónk volt a 2011-es évben, mint előtte.

Kezdem a tenyésztéssel kapcsolatos eredményekkel, 2011. szeptemberétől 2011. december 31-ig:
- 7 alom született,
- az "élveszületések" statisztikája: 25 élve és 1 halva született malac,
- az idei almokból mindenki megérte az 1 hónapos kort,
- 3 felnőtt malac hagyott itt minket, ebből 1 halál vemhességi problémára vezethető vissza.

Amit le lehet vonni már ennyi idő után is, hogy a takarmányozás átgondolása (új táp, zöldségek és széna új beszerzési helye, plussz vitaminozási rendszer kidolgozása) jelentős sikert hozott a vemhesség és születések szempontjából.

Honlapstatisztika 2011-ben:
- egyedi látogatók száma 2010-ben: 44.782 fő, 2011-ben: 42.870 fő,
- a látogatók legnagyobb része a főoldalon kívül (13,04 %) a "Tengerimalac-Bolt" (9,59 %), "Etetés" (7,98 %) és a "Betegségek, gyógymódok" (7,83 %) menükre voltak kíváncsiak,
- a látogatók 91,5 %-a Magyarországról nézte meg a weboldalunkat,
- a honlapon töltött idő átlagosan 4 perc 5 mp.,
- a honlapra a látogatók 79,18 %-a keresőkből (főként a google-ból), 11,17 % linkek segítségével (főként a startlapról), 9,64 % a www.malacok.hu-t beírva és 0,01 % fizetett hirdetések segítségével jutott,
- a google-ba a legtöbbször beírt szó, ami után az oldalunkra jutottak: "tengerimalac" (16,74 %), "tengerimalac tartása" (8,11 %) és "tengerimalac betegségek",
- a google-ban "tengerimalac" szóra a 2., néha a 3. weboldal voltunk.

Ezek az arányok 2012-ben szinte biztosan változnak, valószínűleg a tenyésztéssel kapcsolatos (pl. Eladó tengerimalacok) menüpontok jelenlegi %-ainak javára. Az állományt lecsökkentettük 2011. év végére (a tenyésztésben 12 nőstény és 4 hím malacunk maradt), már szerveződik egy 2012-es májusi út Hollandiába új tenyészállatok behozatala céljából.

Bálint

Mióta legutóbb írtam, megszületett az idei év összes tengerimalac alma. Kicsikre legközelebb 2012 január elején számítunk. Eddig nagyon jó a statisztikánk, 22+2 élő (és 0 halott) malacka született nálunk, és mind egészséges.

Sajnos nincsenek jó dolgok rossz nélkül, és elveszítettük a fekete márványozott anyukánkat, Namíbiát. November 13-án indult be a szülés, és kb fél óra alatt született 3 egészséges fekete baba. Észrevettük, hogy szülés után kába volt, a kicsiket alig nyalogatta és másnapra kiderült, hogy fogynak a kicsik, és hiába próbált szoptatni, nincs teje. Enni sem evett és nem is bogyózott, és csak feküdt a sarokban.
A kicsiket pótmamához tettük, kettőt kapott Angelika (6 babája lett így), egyet Kenia (ő 5-öt szoptatott ezután). Namíbiát elvittük orvoshoz, Bálint vemhességi toxikózisra gondolt, de a doktornéni alaposan megvizsgálta, úgy tűnt mégsem az a baja és elkezdtük kezelni. Kapott infúziót, hogy javítsa a keringését, paraffinolajat, hogy tudjon bogyózni, májvédőt, fecskendőből etettük, mert magától nem evett. A kezelés után élénkebb lett, és kezdtünk reménykedni a gyógyulásban, de továbbra sem evett magától és 4 nap múlva elaludt.
Nem hagyott minket nyugodni az eset, ezért felboncoltattuk, ahogy régebben is a problémás eseteket, hogy legközelebb ha tudjuk, megelőzhessük a bajt. Az ok májelégtelenség, de nem vemhességi toxikózis miatt. Mikor hozzánk került, nagyon zárkózott malacka volt mind a párjával mind velünk és alig-alig mászkált a fakkban, sőt, kifejezetten sokat feküdt és a tápot sem ette ki soha teljesen. Először azt hittük, hogy ilyen természet. Valójában nem tudni miért (lehetett egy korábbi betegség utóhatása), mert már 2 normál szülése volt, de ez a vemhesség túlterhelte a máját és a tüdejét is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy még meg tudta szülni a babákat, utána jött az összeomlás. Miután leszült és a szervezete megkönnyebbült a babák ellátásától, olyan és édes bújós lett, felélénkült, ha kivettük, és a mi ölünkben tudott nyugodtan aludni. Sokáig emlékezni fogok rá, hogy milyen sok szeretetet kaptunk tőle az utolsó néhány napján.
Azért írtam róla ilyen sokat, mert szeretném felhívni az esetére a figyelmet. A tengerimalacok társas lények, könnyen fellelkesülnek egy kis foglalkozástól. Ha tartósan rossz a kedélyük, kedvetlenek, ellustulnak, közömbösek a társakkal, esetleg félni kezdenek, lehet lelki eredetű, de legelőször fizikai betegségre kell gondolni és alaposan utána kell járni. A kezelésünk kezdett javítani az állapotán, ez is kiderült utólag, de már nem volt elég időnk, hogy megmenthessük.

Azóta megérkezett a második kör is a tengerimalac babákból. A mostani anyukáink kissé túlságosan is gyarapodnak a vemhesség alatt, Lola 1559 grammra hízott, Sheilya 1460 grammra. 1400 gramm fölött behoztuk őket megfigyelésre, hogy segíteni tudjunk a szülésnél. Lola hétfőn, november 28-án kezdett el szülni: 2 vöröset és 2 vörös márványozottat. Másnap pedig Sheilya szült 4 vörös babát. Nem bántuk meg, hogy behoztuk őket, mert Sheilyánál az egyik baba faros volt, és természetesen ahogy kihúzta, a fenekénél kezdte bontani a burkot, ha egyedül lett volna, mire a kicsi fejéhez ér, az már megfullad. De mi persze észrevettük, Bálint gyorsan kibontotta a fejét és minden rendben lett.

Amit majdnem elfelejtettem, hogy egyik este, mikor kimentünk még egyszer megnézni a malikat, Suzie épp elkezdett szülni. 2 brindle-t, majd egy márványozott brindle-t, Juniort. Junior volt a legkisebb és nagyon furcsa volt a légzése. Bálint erre kivette a fakkból és elkezdte nagy, levegős karmozdulatokkal fentről le-lengetni, mert nem tudta feltüsszögni a váladékot, és az erőteljes föl-le mozgástól megindulhat és feljöhet. Két lengetés közt pedig az orrát dörzsölgettem törülközővel, hogy tüsszentsen. Ez a műveletsor eltartott vagy 20 percig, és tényleg normalizálódott a légzése, visszatettük, másnap már virgoncan szaladgált. A 22 élő baba nem csak a szerencsének, hanem Bálint szakértelmének is köszönhető. A +2 malacka pedig úgy lett, hogy a második mentett rövidszőrű lány megszült. Ő is bent volt nálunk a Lolával, és kora reggel (Lola szülése előtt fél nappal) azt vettük észre, hogy a rövidszőrű mellett ott feküdt 2 mini rövidszőrű mali. A szülésből egy hangot sem hallottunk. Szinte az összes malacka le van már foglalva, főleg Karácsonyra.

Nóri

Legutóbb azzal köszöntem el, hogy akkor írok legközelebb, mikor megérkeznek az első almok. Bálint tapasztalt tenyésztő, ezért minden alaposan megterveztünk, hogy ne érjen minket meglepetés, persze csupa meglepetés ért minket az elmúlt héten …:)

A hosszú hétvégén több levelet kaptunk egy lánytól, mert nem tudta malacait tovább tartani, és kért minket, hogy fogadjuk be őket. Végül kiderült, hogy nem is a lány malacai voltak, hanem ő kimentette egy helyről őket, ahol a mínusz fokok ellenére az udvarban tartották a malikat valami bódé alatt, két lányt és egy fiút. Csoda, hogy túlélték a múlt havi mínuszokat, az egyik lány lefialt közben és a másik is vemhesnek tűnik. Így 1 hete gazdagabbak lettünk 2 sima szőrű anyával és két kölyökkel. Végül megsejtettük, hogy a lány miért nem tudta véglegesen megtartani őket, mert első éjszaka hajnali fél 5-kor éktelen visításra ébredtünk, azóta naponta ismétlődik. Így remélem, hogy amint a kölykök megerősödtek, jelentkezik értük egy lelkes gazdi, és sok szeretettel és odafigyeléssel leszoktatja őket erről.

Október 26-án beköltöztettük a két legnagyobb súlyban lévő anyamalackánkat, mert ahogy nőtt a pocakjuk, kezdtek egyre tanácstalanabb képet vágni, és úgy gondoltuk, szükségük lesz Bálint segítségére, nehogy valami baj történjen. Angie ekkor már elérte az 1570 grammot. Csak vártunk és vártunk minden nap, hogy mikor indul be nála a szülés, mígnem november 7-én hétfőn reggel kinéztünk a tenyészetbe, ott találtuk Keniát három fekete márványozott kölyökkel, akik már szépen megszáradtak és teljesen egészségesek (Gilbert, Grace és Geraldin). Igen érdekes színük lett, ugyanis Martinnal, egy márványozott brindle-lel volt összetéve, már így érkeztek hozzánk. A kölykök pedig egészen a fekete márványozott színre emlékeztetnek, a fejükön némi vörös szőrrel (sötétebb a színük, mint a márványozott brindle szín).

A benti malackáink meg csak ettek és ettek és nem történt velük semmi. Végre másnap Angie-nél is beindult a szülés, és tényleg kellett Bálint segítsége, mert az első malackát nem tudta egyedül kinyomni: túlságosan feszült a hasa, nem voltak elég erősek a görcsök. Majd fél óra alatt lefialt 5 egészséges brindle tengerimalacot (Henry, Hella, Hermia, Heloise, Hetty). Az egyikük kicsit kis súllyal (70 grammal) született, de ő is gyarapszik minden nap 3 grammot. Nem kis teljesítmény ez az anyától, kihordta őket és most szoptatja mind az 5 kicsit és mindegyik gyarapszik.

A következő sorozatot november 15. után várjuk, és vannak már 1400 grammot elért anyáink (Suzie és Lola), de nagyon bízunk benne, hogy folytatódik ez a szerencsés kezdet.

Nóri

Első beszámolónk megírása azért tartott ennyi ideig, mert folyamatos fejlesztés alatt állt a tenyészet, alias "sufni". Már a malacok érkezése előtt újraszigeteltük a falakat, és frissen festettünk, hogy minden a legjobb legyen már a kezdetekkor.
Aztán gondolkoztunk, hogy mit lehetne korszerűsíteni, és arra jutottunk, hogy az eddigi villanyradiátor helyett kellene találni valami újabb módszert a fűtésre. Bálint alapos utánajárás után az infrafűtés mellett döntött: egyrészt 100%-on feleannyi áramot fogyaszt (most még 50%-on mennek a panelek és 20-22 fok van), másrészt ez a bőrön és malackák szőrén ad hőérzetet, nem a levegőt melegíti. Onnan jött az ötlet, hogy Bálinték korábban a meghűlt malackákat infralámpa alá tették, és ez segítette a gyógyulásukat. Pont a nagy hidegek előtt szerelték be, azután pedig Bálint apukája oldotta meg a szellőzést egy ventillátor segítségével, hogy gyorsabban cserélődjön a levegő és ne párásodjon be a helyiség. Az biztos, hogy a malacoknál kellemesebb lett az idő, mint nálunk a fűtött szobában. :)

A malik élnek és virulnak, és semmi okunk nem volt az izgulásra miattuk. Betegség még nem volt, de minden hétfőn kapnak L-Carotin vitamint a vizükbe, a tápban van C-vitamin, egész télre 13 bála friss, ropogós szénát vettünk egy őstermelőtől: egyszerűen imádják a malacok és minden nap hangosan jelentkeznek etetés időben érte. Idén hanyagoljuk a paprikát, mert észrevettem, hogy mindig kicsit felpuffadtak tőle, szerintem az idei időjárás miatt keményebb és vastagabb a héja, és érzékenyebbek rá. Helyette a cékla lett a mindennapos zöldség, és C-vitamin cseppekkel biztosítjuk a plussz igényüket.

Kezdő malactenyésztőként sosem gondoltam volna, hogy mi adja majd a legtöbb gondolkodnivalót: a malackáink természete.
Korábban is voltak malacaim, és úgy láttam, társaságkedvelő és csapatban élő lények, akik annál jobban érzik magukat, minél többen laknak együtt. Most pedig megkaptunk 40 malacot, és az lett az egyik legnehezebb feladat, hogy olyan csoportokat alkossunk, amiben mindem malac jól érzi magát. A párok kialakításával nem volt probléma, eleve 6 párt kaptunk, és azt látom, a malacok szeretnek párban lenni, még ha a fiú a főnök, akkor is :).
A fiatal fiúk és a homogén lánycsoportok összerakásával kezdődtek a gondok. Hiába lett volna 7 malacnak is hely az egyik fakkban, a közel azonos súlyú fiúk közt rögtön kitört a rivalizásás. A félénkeket, Jojót és Kimbut náluk verekedősebb társuk szinte mozdulni sem engedte, őket külön kellett venni. Volt olyan lánymalac is, Nixe, akit nyugodt 4 lányhoz akartunk betenni, egyszerre ugrott neki mindnek, szintén ki kellett venni (ennek ellenére a simogatást nagyon szereti).

Egyre több malackán vesszük észre, hogy vemhes lett:)... ami még jobban megnehezítette a malackák elhelyezését. A fiú malaccal félidő után nem lehet együtt tartani a leendő anyákat, mert akaratlanul is kárt okozhatnak bennük. Ezért gondoltuk, összetesszük a vemhes malikat, milyen jól meglesznek...Hát nem ez történt.
Először Angelikát kellett kivenni a hármasból, mert nem a fiú párja, hanem a másik lány, Suzie csipkedte. Összetettük a szintén vemhes és párjánál nagyon jámbor Keniával, erre az a fogát csattogtatta rá, mi meg kivettük szegény Angiet, mielőtt szívrohamot kapott volna és betettük 4 fiatalabb lány közé, ahol nagyon jól érzi magát: sokat eszik, még többet iszik és a nagy pocakjával mászkál.
Közben a párban lévő Yoko is elkezdett hízni :), de egyik napról a másikra azt vettük észre, hogy a hím párjától ideges lett, pedig korábban nagyon is eleven és társaságkedvelő volt. Na akkor gondoltuk betesszük Keniához, mert Yokót nem kell félteni, ha meg kell védenie magát, akármelyik hímet lepofozza, majd megoldják a helyzetet. Erre Kenia mellett is nyugtalan maradt, és bizony semmilyen más malacot nem visel el jelen állapotában, mint saját magát :). Hogy Kenia ne legyen egyedül, betettünk hozzá egy pihenő anyát a lányával és végre ők kijönnek egymással. Közben Suzie is anyuka lesz, őt is lányokhoz kellett tenni, de Keniával már nem is próbálkoztunk, Angiehez sem tehettük be, ezért újabb csapatot alkottunk vele és még pihenő anyákkal. Lettek új párok is.
Zajlik az élet malacföldön, és úgy tűnik, sikerült minden malackánk igényének eleget tenni, és aki ezt a gondolatmenetet nem tudta követni, jöjjön el hozzánk és járjon utána :).

2 hét múlva várjuk az első almokat, és reméljük, hogy minden rendben lesz, főleg Angievel, aki kezd rekord méreteket elérni 1378 grammjával és még hízik. Bálintnál vemhes anya , Speedy 1676 gragrammal tartja a rekordot. Ezzel befejeztem a malacregényt, és ígérem, legközelebb nem írok ilyen hosszan...

Nóri

Most azzal kezdhetném, hogy úgy hozta a sors... és még igazam is lenne. A történet eleje tulajdonképpen a tenyészet végénél kezdődik, kicsit "Gyűrűk Ura"-san valahogy így hangozna:
"16 malac került gazdihoz, kik azóta is szeretgetik ezeket az apró teremtményeket. 13 lett két tenyésztő jussa, kik sok apró kismalacot neveltek fel ezután. És ebből 5 malit Zsolték kaptak, akik gödi tengerimalac-tenyésztők lettek."
Zsolték becsülettel látták el a malacokat, sok tenyészállatot is vettek Hollandiából, viszont közbeszólt egy egészségügyi probléma, ami miatt abba kellett hagyniuk a tenyésztést. És a tenyészetük végülis nálam kötött ki, pár ismerős arccal (akik ugye tőlem mentek el hozzájuk, és most így visszajöttek). Az alaptörténet tehát ez.

Szeptember 4-én kaptuk meg az állatok nagy részét, addig történt egy kis festés, barkácsolás, modernizálás a helyükön, szeptember 11-én már teljes volt a létszám (pontosan nem tudnám megmondani, de kb. 45 malac költözött így hozzánk). Igen, a többes számot is meg kell magyaráznom: időközben kerestem a nagy Ő-t, de találtam egy sokkal jobbat: Nagy N.-t, ő Nóri, barátnőm, élettársam, tenyésztő-partnerem, szóval a mindenem. :-)

Tehát egyenlőre itt tartunk, köszönjük ezt Zsoltéknak, malacneveket jegyzünk meg, etetünk-itatunk, malacokat pesztrálunk, szóval ismét itt a kezdet...

Bálint

Szomorkás hangulatú bejegyzés következik, de azért ne keseredjünk neki mindjárt az elején!

Szemfülesebb látogatóink talán észrevették, hogy honlapunkról fogyatkoznak a tenyészcocák. Hál' égnek ennek az oka kevésbé tragikus, mint egy szülési pechsorozat..

Bálinttal úgy hozta a sors, hogy útjaink ketté válnak. Mivel én sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy egy fél tenyészetet befogadjak, Bálint számára pedig nagy teher lenne az egész tenyészet gondozása és menedzselése is egyben, úgy döntöttünk, hogy nekünk is és a malacoknak is az lesz a legjobb, ha állatainknak új gazdikat keresünk. Először külföldi és hazai tenyésztőknél próbálunk otthont találni a cocáknak, és csak később lehet majd az Eladó tengerimalacok menüpontból tájékozódni az eladó malackák felől.

Ahogy az lenni szokott, mindennek a vége valaminek a kezdete. Az Abesszínia Tengerimalac Bölcsőde portáljával sem lesz másképp, mely ezentúl információs portálként fog működni. Mivel a tenyészetről szóló menüpontok eltűnnek, és bizony nem hagyhatunk ennyi tárhelyet veszendőbe, igyekszünk az oldalt frissíteni, bővíteni újabb hasznos, naprakész információkkal.

Köszönjünk mindenkinek, aki malackáink kedvéért látogatott honlapunkra, reméljük, hogy a fotóikkal illusztrált, gazdicentrikusabb oldalunkkal sem okozunk majd nekik csalódást!

Andi

Ismét eltelt egy év, sokminden történt, jó és rossz egyaránt, statisztikus szemmel a következőket emelném ki a születés szempontjából:

- 2009-ben 33 alom (2008-ban: 29 alom) született,
- az "élveszületések" statisztikája 2008-ban: 82 élve és 25 halva született malac, 2009-ben: 78 élve és 41 halva született malac,
- az idei almokból 3 kicsi nem érte meg az 1 hónapos kort,
- 2009-ben 14 felnőtt malac hagyott itt minket, ebből 8 halál vemhességi problémára vezethető vissza, és sajnos mindhárom kedvenc malacunk is átlépett a Szivárvány-Hídon.

Honlapstatisztika 2009-ben:

- összlátogatók száma 2008-ben: 39.886 fő, 2009-ben: 58.288 fő,
- a látogatók legnagyobb része továbbra is az Eladó és Újszülöttek menüpontra kíváncsi, és kb. 65,1 %-uk (38.001 fő, becsüt adat) eltett minket a Kedvencek közé (2007-ben 45.0 %),
- arányokat tekintve közvetlenül a webcímet beírva 48,4 % (tavaly 70,1 %), google-ből keresve 41,2 % (tavaly 20,5 %), más honlapon elhelyezett linkre kattintva 10,3 % (tavaly 9,2 %) jutott el hozzánk,
- a google-ban "tengerimalac" szóra a 2. weboldal vagyunk.


Összefoglalva kétszerakkora lett a tenyészet, honlap-látogatottságot dupláztunk, sok tapasztalattal gyarapodtunk, akinek tudtunk, segítettünk és sok gazdi-barátot szereztünk:

Bálint

Korán keltünk, és gyorsan reggeliztünk. Nagyon-nagyon finom kerek kétszersültet ettem! :-)
Szokásos szállítótetriszezés a kocsinál - ezúttal az egyik szomszéd is besegített. Végül a búcsú csoportkép, aztán indultunk az utunk során utolsónak útba ejtendő tenyésztő felé.

With Benninks 2009.

Ahogy egyre közelebb kerültünk a célhoz, egyre kanyargósabb és egyre szűkebb utakra kalauzolt minket a GPS. Végül egy valód farmnál álltunk meg. Volt mindenféle állat, a malacok itt a pajtában laktak. Bár nagyon siettünk, azért itt is megcsodáltuk a malacállományt, és a tenyésztő ragaszkodott hozzá, hogy megmutathassa a legszebb állatát. Elővett egy malackát, akinek a szőr tincsenként selyempapírba volt feltekerve. A tenyésztő szépen letekerte az összeset, amit a malac minden zokszó nélkül tűrt. A hihetetlen hajzuhatag teljes pompájában a képen látható.

Hajasmalac

A pajtában tett látogatás után a GPS-be már a saját címünket írtuk be. A program sokáig számolt, de végül kiadta az eredményt: 12 óra út. Nagy levegőt vettünk, és beszálltunk a kocsiba.
Hazáig csak délelőtt kellett megállni a meleg miatt, de később ez már nem okozott problémát, ugyanis sikerült telibekapnunk a hidegfrontot, és szépen be is kísértük Magyarországra.

Az utolsó malacszellőztetés

Mielőtt hazaértünk volna, még kétszer álltunk meg. Egyszer teázni, egyszer pedig Meckizni. Ez utóbbit nem volt semmi kivárni. Már Németország közepétől rágtam Bálint fülét, hogy éhes vagyok, álljunk meg valahol, mire az volt a válasz, hogy majd megállunk a következő Meckinél. Hát a következő a német-osztrák határon volt...
Megkajáltunk, és kezdett egyre jobban esni, és egyre sötétebb lenni.
Így az út utolsó felét kisebb halálfélelem kísérte, de végül olyan hajnali fél 3 tájban, épségben szálltunk ki itthon a kocsiból. Szóval ezt is túléltük! :-)

Még több kép: http://picasaweb.google.com/moringandrea/CavyTrip2009#

Andi

Azt gondoltam, hogy nehezen fogok elaludni, mert még zsongott a fejem az utazás emlékeitől, és izgatott is voltam a következő nap miatt. De percek alatt elaludtam. Az éjszakát egy frankó felhőszakadás tette mozgalmassá. Kicsit le is hűtötte a levegőt, aminek nagyon tudtunk örülni Bálinttal.

Védelem eső ellen

A reggelinél volt szerencsénk megismerkedni a Hellwig család legifjabb tagjával, a másfél éves Bennel. Nagyon aranyos baba, és még vicces is. Egyszer csak rámutatott Bálintra, és közölte, hogy "Opa!" Ezen elég jót derültünk, ami Bennek nagyon tetszett és még egy párszor megállapította, hogy Bálintban a nagypapát véli felfedezni. Aztán megtudtuk, hogy Bennek ez a legnagyobb dilije, hogy még az utcán is bárkire képes rákiabálni, hogy "Opa!". :-)
Indulásunk előtt még az estinél kicsit alaposabban szemrevételeztük a tenyészetet.

Socke, az aguti malac négy fehér lábacskával :-)

Egy utolsó közös fotó után elindultunk első úticélunk felé, egy dormageni hosszószőrű tenyésztőhöz.

Búcsúfotó a Hellwig-családdal

A házát nem volt nehéz beazonosítani egy nagy tengerimalacos kocsi állt az ablak alatt. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a nő Hochdeutschot beszélt volna, de ahhoz képest, hogy kb. az 5%-át értettük annak, amit mondott, elég sokat beszélgettünk. :D A tenyészet hatalmas volt, kb. egy 20 négyzetméter alapterületű pincében voltak körös-körül a malackák kisebb-nagyobb kennelekben. Kb. 150 malacka futkározott a tenyészetben.

Kicsi peruiak Dormagenben

A búcsút követően célba vettük Kölnt, ahol a nap nagy részét terveztük eltölteni. Az elsődleges dolog, amit feltétlenül szerettünk volna megnézni a Kölni Dóm volt. Az épületet már 20 km-ről, az autópályáról lehetett látni párás levegőben.
De aztán ahogy közeledtünk a városhoz, sikerült szem elől tévesztenünk. Eleinte szimpatikus volt a város. Itt nem olyan egyszerűen kunyerálnak, hogy odajönnek kérni, itt egykerekűre ülve zsonglőrködnek először a piros lámpánál a zebrán, és csak utána jönnek a kalapjaikkal.

A legklasszabb koldulási technika, amit valaha láttam

Tökjó - gondoltam, de aztán rájöttem, ha minden zebránál lenne egy ilyen mutatványos, akkor rövid időn belül meg lehetne sokszorozni Németország összes nettó bevételét. Legalább 200 méterenként piros lámpa!!! 182 piros lámpa után megdöbbenve tapasztaltuk a célhoz érkezve (ami a dóm volt), hogy a Dóm nincs sehol. Aztán rájöttem, hogy a csokimúzeum koordinátáit adtam be a GPS-nek...
Végül csak sikerült megtalálunk a Dómot.

Elég magas?

Még a reggelinél Larsék említették, hogy van egy abesszintenyésztő Kölnben, ha szeretnénk, szólnak neki. Épp, hogy beléptünk a dómba, jött egy SMS a kölni tenyésztőtől, hogy vár minket szeretettel.

Bálint, te is király vagy!

Így a sétánk kicsit le kellett rövidítenünk a városban, de még így sikerült tetemes mennyiségű ajándékot összeszednünk a bevásárló utcában. Itt megjegyezném, hogy Bálintnál jobb pasit senki sem kívánhat magának, mivel Bálint legalább három butik előtt képes volt rám türelmesen várni, amíg kinézelődtem magam.

Aki ilyen sajtot eszik, az számoljon a szájhabzással!

Aztán célba vettük a kölni tenyésztőt. Eddigre az időjárás ismét kánikulára váltott, úgyhogy amint megérkeztünk, kértük, hogy hadd pakoljuk ki a malacokat. A kertben fel voltak állítva a saját malackáknak karám, ott kaptak helyet a csomagtartó utasai, így nem csak friss levegőhöz, hanem friss fűhöz is jutottak. Rövid tenyészetmustrára indultunk Angelikával. A malackák itt egy külön házban voltak elhelyezve kis rekeszekben, a padlón pedig nyuszik ugrándoztak. Egy fekete és egy fekete márványozott cocát mutatott nekünk a tenyésztő. Mivel mindkettő szerelem volt első látásra, nem volt, mit tenni, megvettük őket. :-)
Mire a tenyészetből visszaértünk, láttuk, hogy az egyik hosszúszőrű coca nincs túl jól. Közel állt a hőgutához. Angelikának se kellett több, pillanatok alatt elővarázsolt egy hatalmas fecskendőt, benne cukoroldattal, és már nyomta is be a malacba. Bálinttal tátott szájjal figyeltük az eseményeket, és csak abban reménykedtünk, hogy a malac túléli a beavatkozást. Miután a tenyésztő kihúzta a tűt, a malac az oldalára dőlt. Nem öt perc volt, mire visszaimádkoztuk szegénykémbe az életet.
A megrázkódtatás után lassan búcsút vettünk Angelikáéktól, és egy gyors Aldi-látogatás után beütöttük Benninkék címét a GPS-be. Útban Hollandia felé a kis túlélő végig az ölemben ült, és megnyugvásunkra kezdett egyre jobban kinézni.
Benninkékhez már úgy megyünk, mintha haza mennénk. Ugyanaz a parkolóhely, csöngetés, családi malacberakodás, tenyészetszemle, beszélgetés a nappaliban.
Ezek közül a tenyészetszemlét emelném ki, de most nem a malacokat ajnároznám, róluk már korábbi beszámolókban áradoztam eleget. Most Hilde nyuszijairól írnék.

Pici nyuszik plüssmackó pótmamával.

Ugyanis épp voltak kisnyuszik. Ki is szúrtam magamnak az egyetlen kis világoskék tapsifülest. Hilde (a család nyúlszakértője) mondta, hogy nem érti, hogy jöhetett ki ilyen szín, és mondta, hogy elvihetjük, ha akarjuk, de Bálint nem engedte. :-( Így megint nyúltalanul maradtunk...
Aztán a beszélgetésre térnék még ki. Hoztunk Benninkéknek egy rahedli magyar ajándékot, oda is adtuk az összeset egy kivételével. A legjobban talán Hilde örült, akinek egy képes budapesti útikönyvet vittünk ajándékba - idén a nyári vakációt Budapestre tervezték a barátnőivel. A titkos ajándék egészen a malacaink ellátmányozásáig váratott magára. Mense egy nagy tápos zsákból lapátolta a malacainknak a kaját, aztán a lábához toltunk egy csukott szállítót, mondván, tegyen abba is. Kinyitotta, és nem hitt a szemének! :-) Egy óriási serleget rejtettünk a dobozba, amelyen a felirat a következő volt: "Európa legsegítőkészebb tenyésztői, szeretettel Benninkéknek."

Európa legsegítőkészebb családja, Benninkék

A nagy meglepetés után a már szokásosnak mondható helyünkön, Hilde szobájában nyugovóra tértünk.

Andi

Csakúgy, mint tavaly idén is hajnalok hajnalán indultunk el itthonról, és csakúgy, mint tavaly, idén is fullra pakoltuk a kocsi csomagtartóját. Megállapíthatom, hogy a csomag-tetriszező technikám évről-évre egyre hatékonyabb.

Igen, befér egy csomagtartóba.

Mikor elindultunk itthonról, még nem sejtettük, hogy milyen meleg vár ránk - már miért kellett volna sejtenünk. Jaaa, hogy meteorológus van a családban. Bocsi.
Első úticélunk egy csehországi tenyésztő volt, nála pakoltunk ki először a kocsiból, és láttuk, hogy az autópálya hőmérő által mutatott 40 fok talán mégsem a legoptimálisabb a malacok számára.
De ne rohanjunk ennyire előre. A cseh tenyésztőt megtalálni egy külön történet volt. Már eleve furcsállottam, hogy a GPS nem engedi beadni a házszámot, de túllépve ezen, lazán rányomtam az "Utca közepe" gombra, mert ha az utca megvan már, a házszámot már csak nem lehet olyan nehéz megtalálni. Tévedtem. Mikor megérkeztünk az utcába a következő házszámokat láttuk: 12, 2134, 55, 734. És ebben a sorrendben. A jó turista ekkor mit csinál? Elkezd embereket leszólítani az utcában. És persze senki nem tudott angolul, se németül. Vagyis az egyik csóka tudott valamit németül, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy maradéktalanul értettük az útbaigazítását.
Végül nem is tudom, mit gondoltam, de leszólítottam egy csövest. Hát persze, hogy ő sem beszélt semmilyen nyelvet, amit mi is. Ezért a kocsiból kihajolva rámutattam a címre. A hapsi erre elkezdte magyarázni csehül, hogy merre menjünk, és közben elmutogatta, hogy mikor mekkora házak jönnek, mikor kell kis hídon átmenni, mikor jön lejtő. Szóval elég mókás volt a fazon, de ettől még nem tudtunk meg sokkal többet, úgyhogy kiadtam neki egy papírt és egy tollat, hogy rajzoljon térképet. Vagy egy 10 percen át rajzolta. Bálinttal már azon gondolkodtunk, hogy talán az embereket is rárajzolja vagy, hogy egy komplett műalkotás készül. Végül egy teljesen szuper térképet kaptunk, amivel végül könnyedén odataláltunk a tenyésztőhöz.
Gyorsan bepakoltuk a malacokat, és már vágtattunk is tovább.
A 40 fokos autópályán...
A saját malacaink ott voltak az anyósülésnél a lábamnál, a cseh hosszúszőrűeket pedig igyekeztünk kocsi legárnyékosabb részébe tenni. Az út során folyamatosan locsolgattam a malacokat, magam, és Bálintot. Ha nudista lennék, elüldögéltem volna meztelenül is a kocsiban, de szerintem még akkor is elviselhetetlen lett volna a hőség.
Így kénytelenek voltunk óránként megállni benzinkutaknál. Olyanok voltunk kb. mint egy vándorcirkusz. A parkoló kocsi mellett kiszedtük az összes dobozt, hogy a malacok kicsit fellélegezzenek, közben mi az útpadkán ülve pihegtünk.

Bálint utálja a meleget, de szereti a Fantát.

Idén is átutaztunk Prágán. Mikor észrevettük, hogy ugyanazon az útvonalon jövünk, mint tavaly, kitaláltuk, hogy lefotózzuk ugyanazt az épületet ugyanabból a szögből.

Dejavu...

Az egyik németországi megállónál tökotthonos kis benzinkutat találtunk szép zöld gyeppel és vadkacsákkal. Kihagyhatatlan volt, hogy a fűbe kiterülve végre kinyújthassam minden tagomat.

Nagyon (m)elegem volt.

Ezután már elkezdett esteledni, úgyhogy meg sem álltunk a következő úti célig, Göttingenig, ahol néhány hosszúszőrű malackát kellett felvennünk. A tenyésztő amikor ajtót nyitott, épp telefonált. Mint kiderült a Hellwig család érdeklődött, hogy odaértünk-e már hozzá. Igen, az útitervbe hiába építettem bele plusz fél órákat, még így is sikerült a benzinkutas szusszanásaink során egy órás késést összeszednünk. De bármennyire is siettünk, azért természetesen megnéztük a tenyészetet.

Cocák a homokozóban!

Ezután már meg sem álltunk az aggódó Hellwigékig. Régi barátként üdvözöltek minket, és családtagoknak kijáró figyelmességgel láttak minket vendégül. Bár már elég késő volt (úgy este 10 óra körül), még megnéztük a malacfarmot, beleértve természetesen a leendő malackáinkat, és Lars beköltöztette új otthonukba a cseremalacokat, akik még nálunk látták meg a napvilágot.

A tengerimalac-város Hellwigéknél

Beszélgettünk még egy kicsit, és Bálinttal nagyon örültünk, hogy jobban megismerhetjük a családot, mert tavaly sajnos csak futólag volt szerencsénk náluk látogatás tenni.
Mielőtt még ágyba bújtunk volna, volt egy körünk a "saját" fürdőszobánkba. A Nyugat-Európa fíling erősen érződött, amit mit sem bizonyít jobban, mint hogy kb. negyed órát tököltem a tusolókabinban, mire rájöttem, hogy a bal tekerővel a vízsugár erősségét, a jobbal a hőmérsékletét lehet beállítani. Sebaj, legalább Bálintnak nem kellett a megfejtéssel bajlódnia. :-)

Andi

Hétvégén csakúgy, mint tavaly ilyenkor részt vettünk a csehországi Olomoucban rendezett kiállításon. Erről szeretnék egy hosszabb-rövidebb szösszenet erejéig megemlékezni.

A napunk (legalábbis az enyém) hajnali négykor indult - Sofőrbálint tisztes feladatára való tekintettel fél órával tovább húzhatta a lóbőrt.
Miután összeszedtünk mindent cuccot, bedobozoltuk a malacokat (Quanát, Joey-t, Rocky-t és Jakab Andiék jóvoltából Pipacsot) és útitársunk, Fonó Vivi is megérkezett, nekivágtunk a négy és fél órás autókázásnak. Tekinthetjük ezt az idén augusztusra tervezett európai ámokfutásunkra való könnyed ráhangolódásnak is. Természetesen ismét Bálint tesójának autójába pakoltuk a kilométereket, egész pontosan 850-t összesen az oda-visszaút alatt.
Az út során a szlovák határig semmi különös nem történt. Aztán a határon Bálinttal elhatároztuk, hogy veszünk autópálya-matricát (nehogy úgy járjunk szégyen-szemre, mint tavaly, amikor elkaptak minket a rendőrök). Lehetett választani, hogy Euróban vagy forintban fizetünk, és hirtelen azt gondoltuk, az nagyon jó lesz nekünk, ha a jó öreg HUF-ban perkálhatunk, de mire visszaértünk a kocsihoz, rájöttünk, hogy az Euró 370 forintért mégsem volt olyan jó bolt, válság ide vagy oda...
Elindultunk hát a szlovák autópályán a zsírdrága autópálya-matricánkkal, ami még mindig sokkal olcsóbb volt, mint a csehországi. Először nem értettük, hogy mire föl a nagy árkülönbség, de amikor felgurultunk az autópályára, és nem hallottuk a rádiót sem az autó rázkódásától, ez elég egyértelművé vált. A monoton zúgás talán álomba szenderített volna, de a szlovák autópálya további izgalmakat is tartogatott: út közben egy fél döglött állatkertet kellett kerülgetnünk. Először jött az őz, amire Bálint megjegyezte, hogy le kellett volna vele fényképeztetnem magam, mintha én vadásztam volna le. Ezután jött néhány sün, és végül egy róka. Egyszóval remek volt. A csehországi útszakasz ehhez képest dög-unalmas volt. :D
A kiállításról csak 3/4 órát késtünk.
Szegény Quana szállítója útközben elborult. Először nagyon megijedtünk, de a malacnak láthatólag semmi baja nem lett. Nem úgy, mint Joey-nak. A fiúcska annyira ráparázott a szitura, hogy miután betettük a kiállító ketrecébe, fél órának kellett eltelnie, hogy el merjen mozdulni arról a helyről, ahova beraktuk. Kiadós simogatás, puszilgatás és becézgetés oldotta fel végül a kislegény hangulatát.

Pipacs nem zavartatta magát, azonnal nekilátott a kaja eltüntetésének

A kiállításra egyébként kb. 350 malacot neveztek. Köztük abesszinek csak a mieink voltak, így versenytárs nélkül maradtunk. Volt viszont nagyon sok skinny. Ők különleges üvegezett kiállító ketrecben voltak. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom egy kopasz malacra, de voltak köztük nagyon aranyosak is. Különösen az tetszett, hogy minden kis versenyzőnek volt egy kis sapkája, vagy bélelt zsákocskája, amibe elbújhatott melegedni. Némelyikük ki sem dugta az orrát egész kiállítás alatt!

Az egyik legaranyosabb skinny

Az abesszinek bírálata nem sokkal érkezésünk után kezdődött. Joey 93 pontot kapott, azt mondták, hogy jó malac, csak még nem elég uras a szentem. 94 pontot kapott (és ezzel megszerezte a fajtagyőztesi címet) Pipacs, akinek a színe bizonyult túl halványnak. Quana fél ponttal maradt Pipacs mögött. A duplarozettája miatt kapott kevés pontot, a színe viszont nagyon tetszett a bírónak. Rocky 91,5 ponttal végzett, ami ahhoz képest hogy black-tan, szerintem nagyon szép eredmény.

Joey profimódjára pózolt

A bírálat után gondoltuk, elnézünk a főtérre egy kis vidám nézelődés és egy meckis ebéd reményében. A meckis ebéd meg is volt hiánytalanul, a nézelődésből pedig éppen csak a vidámság hiányzott, mivel az időjárás nem volt éppen abban a városnézős kedvében. Először csak hideg volt, aztán elkezdett esni is. Ebéd után Bálint kategorikusan kijelentette, hogy arról jöttünk, és egy szűk utca felé mutatott. Nekem meggyőződésem volt, hogy épp az átellenes utcából jöttünk, de miután Vivi is helyeselt Bálintnak, nem vitatkoztam. Már egy jó 20 perce áztattuk magunkat, amikor még mindig nem akartak az utcák és a házak ismerősek lenni. Egyre erősödött bennem a gyanú, hogy rossz irányba jöttünk. Mikor Vivi is az én pártomra állt, Bálint beismerte, hogy tényleg nem arról jöttünk, de ő azt gondolta, hogy egy GPS veszett el benne, és egy másik úton elindulva is visszatalál a kiállítás helyszínére. Ha nem esett volna az eső, és nem egy saru lett volna a lábamon, talán kevésbé szélsőségesen fogadtam volna a bejelentést, de így viszont nagy duzzogás közepette érkeztünk vissza a kiindulási ponthoz. Bálint egy fülbevalót ígért, ha befejezem a zsémbelést, de nem volt szerencséje, mivel a fülbevalós bolt bezárt, mire visszaértünk.
További húsz perc ázás után visszaérkeztünk a kiállításra. Hogy átmelegedjünk egy kicsit, beültünk a kocsiba és körbegurultunk a park körül, majd visszasomfordáltunk a malacokhoz. Még két óra volt az eredményhirdetésig. Ezalatt tökéletesen szétuntuk a fejünket. Bálinttal legalább tizenhatszor elmentünk a díjarzenálhoz (lásd kép) és azt találgattuk, vajon kapunk-e két kupát, ha a fiatal abesszinek kategóriájában csak egyszem malac indult. Vivinek ezzel sikerült teljesen az agyára mennünk.

Második sor, balról a negyedik kupa...

Végre-valahára elkezdődött az eredményhirdetés. Minden fajtában kiválasztották az első három helyezést, és mindenki, aki csak egy alacsonyabb helyezést is ért el, iszonyat mennyiségű ajándékot vihetett haza. A harmadik helyezett jutalomfalatot és pelletet kapott, a második egy kicsivel több pelletet és egy szalagot, az elsőt pedig egy rakás pellettel, alommal, ropogtatnivalóval és természetesen kupával jutalmazták. Mivel senki más nem indult abesszinben rajtunk kívül, így mi hoztuk el mindhárom díjat. (Végül csak egy kupát sikerült megkaparintanunk, mivel a fiatal kategóriában nem osztottak külön díjakat.)

A fajtagyőztes ajándékaival

Itt megjegyezném, hogy nem csak az abesszinek voltak az egyedüli magyar díjazottak. Bizony Vivi legnagyobb meglepetésére Blue Sky malac neve is elhangzott az eredményhirdetésen.
Sajnos ahhoz túl alacsony volt a pontunk, hogy valami komolyabb díj is szóba jöhessen nálunk, de sebaj, mert félő lett volna, hogy azt az ajándékmennyiséget már nem tudtuk volna bepakolni a csomagtartóba. :D Bálinttal egyszerűen csak Jackpotnak hívtuk ezeket a díjakat. A szerencsés (vagy szerencsétlen?) gazdiknak kétszer kellett fordulniuk, mire elhordták az ajándékaikat. Mondjuk az is nagyon vicces volt, amikor például a peruiaknál vagy hatszor hívták ki Petr Tejml-t. A harmadik után adtak neki egy külön kartondobozt, és a végén már csak lazán abba dobálta az ajándékait. :D
Az egyéni díjazottakon kívül választottak legszebb tenyészpárt és tenyészcsoportot is. Ide mi sajna nem neveztünk, mivel nem is tudtuk, hogy ilyen is van. Majd jövőre. :-)
Megköszöntem Aniá-nak a meghívást, és nyakig felpakolva elindultunk hazafele. Vivi a hátsóülésen álomba szenderült, mi pedig Bálinttal rádiókapcsolgatással múlattuk az időt. Legnagyobb élményünk az volt, amikor sikerült rövid időn belül harmadszor is elkapni az "I kissed a girl"-t. :D Ezenkívül láttunk messziről felhőszakadást, és kétívű szivárványt. Nagyon klassz volt.

Hát ez volt az idei csehországi kiruccanásunk. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor. ;-)

Andi

Az előző összefoglaló bejegyzésemhez kapcsolódva gondoltam, először röviden beszámolok szegény Molly és Orchidea halálának okairól.
A két malackát együtt boncolta Doktornéni és egy állatorvos ismerőse. Nekem volt szerencsém ott lenni ezen a "jeles" eseményen... Nem ez volt az első malacboncolás, amelynél jelen voltam, Doktornéni "Andika, jól van?" és "Andika, nyugodtan kimehet szusszanni egy kicsit!" mondataiból arra következtetek, hogy az arcomra volt írva, hogy most sokkal szívesebben lennék egy másik helyen, ahol kettővel kevesebb malacot boncolnak
Mollynak be volt gyulladva az egész méhfala, valószínűleg ez okozhatta a vetélést, Orchideának pedig kirepedt a mája, amit az a hatalmas igénybevétel okozhatott, amit az öt kölyök szoptatása jelentetett...

Reméltük, hogy a pechsorozat ezzel véget ért, de sajnos nem...
Miután Kyránál megindultak az első fájások, négy órával később sikerült belőle szabályosan kipasszírozni a negyedik babát, és még volt benne egy ötödik... A szülés (már ha lehet annak nevezni ezt a többórás kínszenvedést) éjszaka zajlott, reggelre Kyra már borzasztó állapotban volt, így Bálint elment vele a Kaszáshoz...

És most evezzünk kicsit vidámabb vizekre!

Gólyahír

Ez vagy véletlen, vagy nagyon tele lett a terhes malacok gatyája azután, amit Kyrával műveltünk, míg kikönyörögtük belőle azt a négy kölyköt, de mostanában a cocák rászoktak arra, hogy megvárják, amíg eltűnünk Bálinttal, és akkor intézik el ezt a szülés-dolgot. Ez sajnos magával hozza az ún. "természetes elhullást", vagyis hogy akarva akaratlanul a nagyobb alomszámoknál lesz halott kölyök is. Nyilván ez a természetes, hiszen a tengerimalacnak két emlője van, csak a hülye tenyésztő, ha jelen van a szülésnél, persze minden kölyköt kibont. Hát igen, nem a legjobb élmény a kismalac-tetemek eltüntetése...
Ollie az éj leple alatt futott neki a dolognak, és kora hajnalban négy élő és egy halott, kibontatlan babát találtunk a ketrecben. Mindenki brindle lett a kis koromfekete Mokka kivételével, pedig titkon reménykedtem, hogy talán becsúszik egy vörös kölök is. Hát igen, nem lehet mindig az, amit akarunk...
Ollie példáját követve Csillag is megvárta, amíg eltűntünk a színről, és mikor hazaértünk, két élő és három halott kölyökkel fogadott minket. Egy kisfiú és egy kislány született az Urival való párosításból. A színüket tekintve mindkettőt brindle-nek mondanám, bár a kislány, Nhim szerintem brindle-tan, de elég nehéz ezt megállapítani, mivel nagyon sok rajta a vörös szőrszál... Ami a rozettákat illeti, nagyon pozitívan könyvelem el ezt az almot, mivel minden rozettája megvan a kicsiknek. Ez azért nagy szó, mert Csillagnak bizony van egy kis lemaradása ezen a téren.
Sun látva, hogy Ollie és Csillag megúszta a szülést mindenféle kínzás nélkül, úgy döntött, ő is éjszaka fog szülni. De ő ügyes malac volt, és mindhárom babáját kibontotta. Ennek annyira örültünk, hogy el is felejtettünk sajnálkozni afelett, hogy mindhárman hímek - mert miért is ne. A rozetták az anyához képest itt is nagyon jól sikerültek, a színektől pedig egyenesen el vagyunk ájulva, mivel a két cser kisfiún alig találni felesleges vörös szőrszálat (legalábbis kevesebb van rajtuk, mint az eddigi black-tan kölykeinken). És ezt az almot is Uri jegyzi. Gyanítom Uri személyében sikerült kitenyészteni a csodamalacot, aki minden nőstény rozettáit kikorrigálja a következő nemzedékben! :-) Ki is mentem hozzá a tenyészetbe, és elismerésképpen, megráztam a mancsát. Az egyik black-tan fiú marad nálunk, a másik pedig lehet, hogy Hollandiában épít majd tenyészbika-karriert! :-)
Lilian megirigyelte Sunt, hogy körbeujjongjuk a gyönyörű babáit, ezért gondolta, még aznap meglep minket, mire hazaérünk a családi ebédről. Az ötlettel nem volt baj, csak a kivitelezéssel... A négyes alomban fele-fele arányban voltak az élő és halott kölykök. Természetesen az egyetlen vörös (hím.) malac a halottak között volt. Nagyon szép kis malackák, a kis Pannának már aznap találtunk is egy leendő gazdit.
Ezek után azt hiszem, már senki nem fog meglepődni, ha azt mondom, hogy Quana is meglepetésként próbálta tálalni a 2 élő + 1 halott babás almát. Először azt hittem, hogy van összefüggés aközött, hogy Sun almában nem volt egyetlen halott sem, és hogy Sunt mi tenyésztettük (fő a szerénység), de Quana sajnos rácáfolt erre. Hát persze, hogy a halott egy vörös volt megint, de de DE született végre-valahára egy vörös márványozott, csodaszép kislegény, akit csak "kis Samo"-nak becézünk, holott semmi közük egymáshoz a "nagy Samo"-val azon kívül, hogy ugyanolyan színük van. De ez a becenév még mindig sokkal jobb, mint a "Quake-ecske", nem? :-D

Még van egy rakás terhes malacunk, úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy nem kell már sokat várni a következő bejegyzésig...

Andi

Ismét eltelt egy év, sokminden történt, jó és rossz egyaránt, statisztikus szemmel a következőket emelném ki a születés szempontjából:

- kicsit több, mint kétszerannyi (2007: 14, 2008: 29) alom született,
- az "élveszületések" statisztikája 2007-ben: 27 élve és 23 halva született malac, 2008-ban: 82 élve és 25 halva született malac, ami főként annak köszönhető, hogy tavaly sokat tanultunk és rutinosabbak lettünk,
- az idei almokból 6 kicsi nem érte meg az 1 hónapos kort, leginkább az első héten haltak meg, a legextrémebb eset Kunyi volt, 2 hónapos és 1 napos korában halt meg,
- 2008-ban 7 felnőtt malac hagyott itt minket, ebből 4 halál vemhességi problémára vezethető vissza.

Honlapstatisztika 2008-ban:

- összlátogatók száma 2007-ben: 18.430 fő, 2008-ban: 39.886 fő,
- a látogatók legnagyobb része az Eladó és Újszülöttek menüpontra kíváncsi, és kb. 45 %-uk (18.252 fő) eltett minket a Kedvencek közé (2007-ben 27.7 %),
- arányokat tekintve közvetlenül a webcímet beírva 70,1 % (tavaly 65,6 %), google-ből keresve 20,5 % (tavaly 17,2 %), más honlapon elhelyezett linkre kattintva 9.2 % (tavaly 17 %) jutott el hozzánk,
- a google-ban "tengerimalac" szóra a 3. weboldal vagyunk.


Összefoglalva kétszerakkora lett a tenyészet, honlap-látogatottságot dupláztunk, sok tapasztalattal gyarapodtunk, akinek tudtunk, segítettünk és sok gazdi-barátot szereztünk:

Bálint

Sajnos az elmúlt hónapokban, különösen az év utolsó három hetében sok szomorú dolog is történt, több nagyon kedves, régi malacunkat elvesztettük.

Először Xandrint. Egyik napról a másikra azt vettük észre, hogy csak gubbaszt a sarokban, és nehezen veszi a levegőt. Bálint bízott benne, hogy "tüdőgyulladás", de én sejtettem, hogy itt valami sokkal rosszabbról van szó. Becsomagoltam és elmentem vele a legközelebbi ultrahanggal felszerelt állatorvosi rendelőbe. Nagyon érdekes szitu volt, ezért nem is írnék sem konkrét helyet, sem nevet. Mikor beszólítottak a váróból, gyorsan a lényegre tértem:
- Azt hiszem, meghaltak benne a magzatok, szeretnék erről megbizonyosodni egy ultrahangos vizsgálattal.
- Honnan gondolja, hogy nem élnek? - Hát biztos nem abból, hogy fel-alá ugrándoznak az anyjuk hasában, atyavilág...
- Onnan, hogy nem mozognak, és olyan, mintha az anya hasában csak valami massza lenne - válaszoltam.
- Rendben - mondja az orvos - akkor megrötgenezzük.
Hogy mi van? Rötgen? Ha lefényképezek egy hullát, akkor egy kép alapján honnan tudom megállapítani, hogy az tényleg hulla vagy nem?! Erre inkább nem szóltam semmit, hátha van valami rötgenezési eljárás, amiről nem tudok. Végül mégiscsak ultrahangozás lett a dologból. Hát erre sem mondok inkább semmit...
Sajnos a kölykök tényleg nem éltek már. Az orvos azt tanácsolta, hogy császározzuk meg. Mondtam neki, hogy nem sok malacról halottam, aki túlélte volna a császárt, úgyhogy inkább vegyük elejét most a malac szenvedéseinek. Mikor beadta az első kábító injekciót Xandrinnak, közölte, hogy valószínűleg nem élte volna túl a műtétet, mert ilyenkor általában már gáz van a malacok májával. Milyen rendes, hogy ezt így bevallja miután az előbb még rá akart beszélni a több tízezer forintos császármetszésre...
Baromi erősnek éreztem magam az egész beavatkozás alatt, de amikor Xandrin nélkül üres szállítóval léptem ki az utcára a rendelő ajtaján, kibuggyant belőlem a zokogás...

Jana egy csodálatos márványozott coca volt, akit Hollandiából hoztunk. Arra lettünk figyelmesek, hogy nem olyan életvidám, mint a többiek. Aztán rájöttünk, hogy valami miatt nem eszik. Doktorbácsinkhoz vittük, addigra már fel volt fújódva szegény malac. Vért vettek tőle, megrötgenezték, és ellátták őt, de másnapra már mozogni sem tudott. Nem tudtuk tovább elnézni Bálinttal a szenvedéseit, úgyhogy elvittem a rendelőbe, ahol Xandrint is elaltatták. Az orvos próbált nagyon együttérző lenni.
- Szeretné elvinni a testet? - kérdezte halkan.
- Igen - válaszoltam.
- Eltemeti? - jött a kérdés mély együttérzéssel.
- Nem, felboncoljuk az állatorvosommal.
Hát eléggé benézett a nő, hadd ne mondjam! :-D
Így került sor életünk első malacboncolására. Nagyon érdekes volt. Doktornénink arra gyanakodott, hogy a malac koponyája volt asszimmetrikus, ezért nem tudott rendesen rágni és enni, és ezt bizonyítandó a szemünk láttára lecsupaszította a malac koponyáját. Na, ez inkább volt iszonytató, mint érdekes...
Hogy a coca miben hunyt el, abban Doktornéninknek és Doktorbácsinknak még nem sikerült dülőre jutnia...

Ezután az utolsó három hétben ért minket az egyik megrázkódtatás a másik után.
Bálint észrevette, hogy Zenne nem úgy néz ki, mint aki kicsattan az egészségtől, ezért beköltöztette a tenyészetből a szobába. Másnapra erőltetetté vált a légzése és nem akart enni. Doktornéniknél kötött ki Bálint Zennével, aki megállapította, hogy van a hasában egy halott baba. Bálint ezt elég kételkedve fogadta, hiszen két hete még semmit nem éreztünk a hasában, sőt igazából jó ideje nem éreztünk semmit a hasában, pedig már kellett volna... Doktornénink olyan, hogy nem altat, úgyhogy ukászba adta Bálintnak, hogy vigye el elaltattatni Zennét az azóta csak Kaszás Állatorvosi Rendelőnek keresztelt rendelőbe, majd vigye vissza a testet, és megnézik, mi van benne. A Kaszásban két dolgot állapítottak meg, hogy van egy halott magzat a malac hasában, és hogy ez már a második vörös malac, amit odavittünk elaltattatni. Igazából sorban a negyedik malac volt, mivel annak idején Winniet is a Kaszásban látta Bálint utoljára élve...
A boncoláskor kiderült, hogy nem vagyunk teljesen agyalágyultak, és nem egy halott magzat volt Zennében, hanem egy halott magzatnyi összetömörödött széklet.
Bélelzáródás. Ez volt a végső diagnózis. És az is kiderült, hogy petefészekciszta miatt nem tudott teherbe esni.

Egy héttel később a szokásos esti etetésre mentem ki, és arra lettem figyelmes, hogy Fióna a sarokban fekszik. Megmozdítottam, és már merev volt. Ez eléggé szíven ütött, úgyhogy berohantam Bálinthoz, előrángattam az ágyból, mert közben ő már lefeküdt aludni, és kiszedettem vele Fifit a polcról, én egyszerűen képtelen voltam rá. Uri babáit várta. Boncolás nem volt, de több mint valószínű, hogy meghaltak benne is a babák, és vérmérgezést kapott...

Másnap este egy emelettel följebb egy vértócsa, négy halott, már szőrős magzat és egy baromi rossz állapotban levő malac fogadott. Miután a tetemeket eltakarítottam, Mollyt bemenekítettem a szobába. Lehetett látni rajta, hogy valami nagyon nincs rendben, de azért megtettünk érte mindent, amit csak lehetett. Eszegetett is egy keveset. Volt rá halovány remény, hogy megmarad, de végül ő is itt hagyott minket...

Mindezek után arra lettünk figyelmesek, hogy az ötszörös anyuka, Orchidea gubbaszt a sarokban. A hasa kőkemény volt, és alig bírta vonszolni magát. Teljesen ugyanúgy nézett ki, mint Jana. A Doktornénink mindent megtett érte, de ő is feladta.

Az elmúlt hónapok történései arra intenek minket, hogy lehetnek hárman, tizenhárman vagy harminchárman a malacok, akkor is azok az érzékeny állatkák maradnak, akik rengeteg odafigyelést és törődést igényelnek, amit talán az elmúlt hónapokban nem sikerült maradéktalanul megadnunk.
A következő évre és a jövőre nézve így egyetlen fogadalmunk van: megteszünk mindent az állatainkért, amit megérdemelnek, és amit maximálisan meg tudunk tenni.

Andi

Bizony az ősz beköszöntével nem csak a sárga levelek borítottak el minket teljesen, hanem a munka és az egyetemi teendők is. Így történt, hogy a blogot sikerült ennyire elhanyagolni.

Mindjárt az ősz elején megrendezésre kerülő Európa Kutyakiállításról szeretnék röviden megemlékezni. Hogy miben különbözött ez a kiállítás az eddigiektől (azon kívül, hogy itt meglepő módon kutyák is voltak)? Hogy volt egy külföldi bíró. Egész konkrétan egy osztrák bíró zsűrizte a cocákat az első két kiállítási napon. A magyar gyakorlattól eltérően a bíróbácsi a pár szavas szöveges értékelés mellett pontozott is.
A kiállításra négy cocát neveztünk be: Yokót, Quanát, Fiónát és Samet. De rajtuk kívül még jó pár abesszin volt, legtöbbjüket régi ismerősökként üdvözölhettük, egy kisebb bölcsis összejövetel kerekedett. :-)
Az eredményeket tekintve nagyon büszkék vagyunk, még akkor is, ha a legszebbnek ítélt abi nem is házon belülről került ki. Pipacs Abesszínia, Nanou és Yami lánya hozta el a fajtagyőztesi címet. Másik legnagyobb eredményünket a párok versenyében értük el, ahol másodikak lettünk Yokóval és Sammel. A bíró olyannyira elégedett volt velük, hogy csak a cseh szuper-teddy párost sorolta eléjük. Bevallom, annyira örültem az elismerésnek, hogy kicsit el is sírtam magam... :-)
A harmadik napon szokásos magyar bírálat volt, és fajtagyőztesként Lotti Abesszínia alias Etelka került ki, aki szintén gazdiknál éli a kedvenc malacok gondtalan életét.

Kiállításon azóta nem jártunk, de másfajta örömben így is volt részünk bőven. Következzen a gólyahír!
Itt egy kicsit régebbre kell visszanyúlnom, hogy minden elmaradásom pótolhassam.
Utoljára Mamela kölykeiről számoltam be. Őt követte a sorban Molly. Az első almos anyuka éjszakára időzítette a szülést, így mi reggel már csak a végeredményt láthattuk, ami nem sikerült túl fényesre a két kis vörös szőrpamacs mellet három élettelen kis testet találtunk...
Lilian két hatalmas kölyköt hozott a világra a babák méreténél fogva igen nagy erőlködés árán. Sajnos a tortúrát csak az egyikük, Cseppke élte csak túl.
Ezután egy kisebb szünet következett a gyermekáldásban, de tudtuk, hogy nem kell sokat várni a következő alomig, mert Hanne - miután hazaérkeztünk Hollandiából - gyanúsan kerekedni kezdett. Mense azt mondta, hogy el van hízva, aztán itthon, amikor a zsírréteg mozogni és rugdalózni kezdett, kezdtünk kételkedni. Egyik délután ismerőseinkkel mentünk ki a tenyészetbe, Bálint épp a terhes malacot szerette volna megmutatni, de legnagyobb meglepetésünkre már csak egy girnyó kismamát és két vörös csodaszép kisfiút találtunk a helyén. :-)
A kupanyertes malacunk, Honey miatt nagy aggódtunk, hogy nehogy baj legyen vele a terhesség alatt vagy a szülés után, de nagyon ügyes kislány volt, és segítség nélkül úgy hozta világra három babáját, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Ezután egy ötös alommal örvendeztetett meg minket Pancha. A szülésnél mi is segítettünk, hál' égnek azon kívül, hogy az újdonsült anyukát teljesen kimerítette a művelet, nagyobb baj nem történt, sőt mind az öt kismalac életben marad.
Hogy el tudjuk dönteni, hogy a G vagy a H alom volt előbb, azt csak a szerencsének köszönhetjük. Rosie és Salancia almairól van szó. Azon az éjszakán éppen egyedül voltam itthon. Salancia sírására ébredtem, és mire a ketrechez értem már egy csapat kismalac kuporgott Rosie mellett. Mivel Salanciának kellett segítenem, csak később vettem észre, hogy Rosie mellett egy halott baba is van. A másik három élő kiscoca azóta is boldogan éldegél, egyikük, Glória továbbra is tenyészetünkben van - pályakezdő tenyésznőstényként. Salancia szülése zökkenőmentes volt, három kismacinak adott életet. Sajnos közülük csak ketten maradtak, Herkules 12 naposan elhunyt.
Nanou ellésekor csak Bálint volt itthon. A szülés rendben zajlott, négy kicsi született. Az egyik vörös szőrcsomó kísértetiesen hasonlított Kunyira, de akkora szerencséje sem volt, hogy megérje a 2 hónapos kort, és néhány nap után feladta.
Orchidea ezzel szemben nem volt egy egyszerű eset. Nagyon nem. Nagyon izgultam már a kölykök miatt, hiszen ez az első olyan alom, ahol az anya és az apa is saját tenyésztésből származik. Az első kölyköt egy óra vajúdás után sikerült elővarázsolni a mamából, azt is úgy, hogy végső elkeseredésemben fogtam a malacot, és szabályosan kinyomtam belőle az egyébként farfekvéses babát. A kicsi két napig ferdén tartotta a fejét, de egy ilyen körülményes világrajövetel után örülhetünk, hogy ennyivel megúszta. Ma már ő is és négy tesója is jó egészségnek örvend. Tenyésztői szemmel két dolgot fűznék a dologhoz az egyik, hogy a fene vinné el, hogy mind az öten hímek, a másik pedig, hogy csodaszépek a kicsik, Joet meg is tartjuk további szépséges utódok reményében.
Pipitér ügyes kislány volt, két babát hozott a világra. Sajnos az egyikük a másnapot már nem élte meg.
Aidával Bálint egyedül volt itthon, és hajnali háromkor kellett felkelnie hozzá. Az első kölyköt egy óra vajúdás után sikerült megszülnie, majd nem sokkal ezután szinte kipottyant a második kicsi is. Hát persze, hogy mindketten hímek.
Igazából ennél sokkal több almot terveztünk karácsonyra, de az új holland vörös tenyészbika nem az a "latino lover" típus, és eddig még nem sikerült egyetlen nőstényt sem teherbe ejtenie. Ezek a vörös hímek, először Yami, most meg Isaac, ejnye-ejnye!

Andi

Azt mondják, hogy egy ember élete során átlagosan nyolc pókot nyel le álmában. Nos hát, amilyen nyitott szájjal ébredtem hajnali öt órakor az autópálya melletti pihenőben, akár egy tarantulát is lenyelhettem volna. Megpróbáltam rábeszélni Bálintot, hogy nyomja be a szundit a telefonján még egy fél órára, de indulnunk kellett, mert mielőtt hazajöttünk, még el kellett vinnünk Sandy-nek Ausztiába a három malacot Mensétől. Így hát útra keltünk.
Miután vészes korgásba kezdett a gyomrunk, nem tudtunk nem megállni az első impozáns étterem részleggel rendelkező benzinkútnál. Beszabadultunk az étterembe, ahol íncsiklandozó hozzávalókból állíthatta össze az ember egyéni reggelijét. Íncsiklandozó, és gyomorforgatóan drága hozzávalókból. Így történt, hogy 1 azaz egy Euróért vettünk két szelet szalámit. Mikor fennhangon közöltem Bálinttal, hogy teszek az árakra az éhhalál torkában, megszólalt mellettem egy lány akkor már rég nem hallott magyar nyelven, hogy "Egyetértek!". :D Úgyhogy a szalámi mellé mindenki kapott egy kicsi margarint és egy-egy brötchent, és én, mint úri nő megengedtem magamnak még egy szelet sajtot is. A mindennapos reggeli teámról inkább lemondtam, 5 Euróért ehhez már császárnőnek kellene lennem. De ez már meg sem kottyant ahhoz képest, hogy már 24 órája nem mostam fogat, és hogy már harmadik napja volt rajtam ugyanaz a póló. Óriási higiéniai elvárásaim vannak magammal szemben, bocsánat...
A "kiadós" reggeli után tovább folytattuk az utat Ausztria felé. Gondoltam megnézegetem a malacok származási lapjait, de akkor. "Hol a fenében van a mappám?!" Rivalltam Bálintra, majd eltűntem a csomagtartó bugyraiban az anyósülésről hátrahajolva, de sehol sem találtam. Az idegesség nőttön-nőtt bennem, különösképpen azután, hogy végiggondoltam, hogy az út során mi történt azzal a nyomorult mappával. Sandynél kinn hagytam a kocsi tetején, aztán Amszterdamban is majdnem, végül pedig az éjszakai Meckizésnél teregettem ki a kocsi tetején. Ne, nem hagyhattam a kocsi tetején és indulhattunk el!
Mivel egyre inkább egy kitörni készülő vulkánhoz kezdtem hasonlítani, Bálint jobbnak látta megállni. A pihenőben módszeresen kipakoltam az egész kocsit malacokkal, cuccokkal mindennel együtt, de a mappa nem volt sehol. Mivel a kocsit még mindig nem lehetett szétrúgni, és erőteljesen álmatag voltam, annyiban maradtam magammal, hogy egy ekkora útnál csoda, hogy nagyobb gixer nem csúszott be. Csoda, hogy a papírpénzt tartalmazó borítékot átcsoportosítottam előző éjszaka a mappából a táskámba...
Mire Ausztriába értünk, túlestem a holtponton. Itt megjegyezném, hogy ez volt az első európai autókázásunk, amikor egy percet sem aludtam út közben. Tapsvihar és üdvrivalgás!
A századik ausztriai kis falu után végre Atzelsdorf következett. Odaadtuk Sandynek a holland importárut, megnéztük, amíg elfoglalták helyüket a tenyészetben, majd mielőtt elindultunk volna, még tartottunk(tam) egy rövid élménybeszámolót. Az "áru" leszállításáért cserébe meglepő módon egy cocát kaptunk, méghozzá Damast unokaöccsét, Blade-t. A disznó nem olyan profi fülmozgatásban, mint Damast, de határozottan fejlődőképesnek látszik.

A coca mellé kaptunk egy doboz, elképesztően finom nápolyit meg egy üveg málnadzsemet. A nápolyiból nem maradt sok, mire Magyarországra értünk! :-)
A kocsinál megmutattuk Sandynek az újdonsült szerzeményeinket (a kis német black-tan hímnek még ő is a csodájára járt!), majd elindultunk végre haza.
Két óra rádiókapcsolgatás után átléptük végre a magyar határt. Ekkor már kezdtünk örülni, hogy talán túléljük az utat. :-) A pillanatot fényképen is megörökítettem:

A határ átlépése után azonnal felhívtuk az összes rokont, barátot és ismerőst. Ezután már csak azon izgultunk, hogy a határtól tényleg eljussunk épségben a Szekfű Gyula utcáig.
Hát jelentem, sikerült megérkeznünk úgy délután négy óra körül! :-)
Ilyenkor persze azt várná a kedves olvasó, hogy hazajöttünk, és még teljes menetfelszerelésben azonnal bedőltünk az ágyba, de nem ez történt, ugyanis a felelős beszállítóknak kötelessége előkészítenie a szállítmányt az elosztásra. Értsd: még mindenkit meg kellett várnunk, hogy elvigye a malacait.
Az agyam ekkorra már erősen csökkentett módba váltott, de végül minden malac a megfelelő tenyésztőhöz került...
Ezután lefeküdtünk aludni, és boldogan éltünk, míg meg nem haltunk!
Itt a vége fuss el véle!

Andi

Reggel hatkor Hilde "Good morning!"-jára ébredtünk. (Jut eszembe, kedvenc beszólásom: "Good Móring Andi!" He, he, he.) Ágyból kipattanás, reggelizés, malacok összekészítése.
A reggelinél Benninkék megint bepróbálkoztak a tortadarás vajas kenyérrel, de ahogy tavaly, idén sem volt szerencséjük. Talán majd jövőre. :D

Vajas kenyér csokireszelékkel

Mint azt a korábbi bejegyzésben is említettem Benninkéktől nekünk csak 4 malac jött (egy vörös és egy brindle hím illetve egy vörös és egy márványozott brindle nőstény), rajtuk kívül még 8 malacot vettünk fel különböző magyar tenyésztőknek, és 3 malacot Sandynek. Mense mondta, hogy csak nekünk félretett egy bézs-tan abesszint is. Tudni kell, hogy abesszinben ezt a színt ő tenyésztette ki. De sajnos ellent kellett állnunk a kísértésnek, mivel már annyi színünk, és annyi malacunk van, hogy egyszerűen nem jut neki hely. Különösen egy hímnek nem. Mivelhogy a félrerakott malac természetesen hím volt.
Pakolás közben hamar rájöttünk, hogy túl sok hím van, és túl kevés szállító. Megkértem Mensét, hogy fabrikáljon elválasztót két dobozunkba, mivel ő (az eddigi holland importok alapján) mesterfokon gyártja már formára a különböző fa elválasztókat dobozokba. Míg ő elvonult a dobozokkal a garázsba, addig mi Hildével megnéztük a nyuszijait. Szuper aranyosak!

Hildével és a nyuszkókkal

Miután az elválasztások elkészültek, búcsúintegetett nekünk Damast a füleivel, majd bedobozoltuk az utazó malikat, és megkíséreltük bepakolni őket a kocsiba. (Hilde, thanks for the pictures!)

1. Dobozok az előszobában
2. Nyakig a kocsiban, kipakolás
3. Bepakolás (Bálint feladta)
4. Utolsó simítások (Bálint feladta, de aktívan küldi az erőt)
5. Én megmondtam, hogy sikerül!

Összeálltam még egy fotó erejéig kedvenc holland tenyésztőimmel, majd érzékeny búcsú után nekivágtunk Németországnak.

Hildével és Mensével

Első állomásunk Saskia Köhler volt, és ezzel véget ért Jil manó fél Európát érintő utazása is. (Az összes malac közül Jil utazott a legtöbbet!) Beszélgetésre nem volt sok időnk, mivel ezen a napon rajta kívül még három tenyésztőt kellett meglátogatnunk, de egy pohár ásványvíz és egy gyors tenyészetszemle belefért.
Jil egy kb. 2*2 méteres karámban kapott helyet, ahol kb. 30 vörös-fehér bóbitás lett a lakótársa. :-) Ő lett a kis rozettás, szolid-aranyaguti kakukktojás közöttük. Két bóbitás oda is rohant hozzá egyből, és elkezdték nyalogatni a fülét. Ezt baráti üdvözlésként értelmeztem. Saskiával való megállapodásunk szerint Jilért majd karácsonyra kapok cserébe egy malacot, ezért most nem kértünk érte semmit. Persze Saskia ezt nem hagyta annyiban, és egy akkora batyu ajándékot kaptunk tőle, hogy még máig sem sikerült elfogyasztani. Minden volt benne, mi szem-szájnak ingere, a gumicukortól kezdve, a sütin keresztül, a virslin át a borig és a szalámiig egyszerűen minden.
Mivel mi ilyen felvágós fajták vagyunk, mielőtt tovább indultunk, lehívtuk Saskiát a kocsihoz, hogy megmutassuk a szállítmányt. Teljes mértékben igazat adott Sandy-nek, hogy ez az egész egy nagy "Wahnsinn". :D Vele is fotózkodtam méghozzá a malacos autója előtt!

Saskiával a malacmobil előtt

Utunk ezután a híres-nevezetes Irene von Wernéhez vezetett.
Irene nagyon barátságos volt, bár kevés időnk volt, azért elég sokat beszélgettünk. Persze a baráti légkörhöz (a hihetetlen nyugalmat és derűt árasztó kert mellett) nagyban hozzájárult, hogy Irene némete nagyon könnyen érthető volt. Kiderült, hogy mi vagyunk az első magyar tenyésztők, akikkel személyesen találkozott. Igazán megtisztelve érezzük magunkat!
Irene "állatkertjében" a gyönyörű malacok mellett lakik két kutyus is. Az egyik nagyon vicces, ugyanis, amint Irene kinyitotta az egyik ketrecet, a kutya ott termett és két pofára elkezdte zabálni a halálra rémült malacok szénáját. De a szénán kívül eszik még epret is, és nagyjából minden egyebet, ami a kertben található. :-)

A szénaevő kutya

Nagyon sok mindent mesélt nekünk Irene, de a legaranyosabb az volt, amikor berohant a házba egy köteg fényképért, majd nagy büszkeséggel elmesélte, hogy a közelmúltban "Oma" lett, és megmutatta az unokájáról és a lányairól készült fotókat. :-)

A híres Irene von Wernével

Szívesen maradtunk volna még, de még hosszú út állt előttünk. Felpakoltuk hát a von Werne disznókat is, és célba vettük Hellwigéket. Ekkor kezdődtek a bajok...
A GPS felvitt minket egy autópályára, majd mondta, hogy "Térj le az autópályáról!", csakhogy a kijárat, ahol le kellett volna térni, le volt zárva. "Újratervezés!" Kiáltotta, és követtük az újabb útvonalat. Hát persze, hogy tíz perc múlva megint a lezárt kijárat mellett süvítettünk el. Mint másodpilóta mondtam Bálintnak, hogy akkor most kezembe veszem az irányítást, és elnavigáltam a kocsit kb. tíz kilométerre az autópályától. Sikeresnek tűnt a terv, mivel a GPS beadott egy új útvonalat, kihagyva a rettegett autópálya-szakaszt. Már húsz perce mentünk a GPS mutatta irányba, amikor "Andi, ez az a kijárat, volt, ami mellett már kétszer elmentünk." Kedvem lett volna valamit szétverni, de mivel sem a GPS sem a kocsi nem a miénk volt, ezért csak torkom szakadtából átkoztam azt a nyomorult GPS-t! Negyedszer hajtottunk el a lezárt kijárat mellett, mire sikerült megfejtenünk a táblák jelentését, és megtalálnunk a terelőutat. És még mindig nem voltunk Hellwigéknél.
Az út átvágott amolyan "Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat" fílingbe, és egy domb teteje felé mutatta az irányt a GPS. Megyünk-megyünk, mendegélünk, és egyszer csak az út egy sávossá válik. De az az egy sáv olyan széles volt, hogy a kocsi épphogy elfért rajta. Ekkor megfordult a fejünkben, hogy vajon hogy fogunk megfordulni, ha kell, ha balra felfele lejtő, jobbra lefele lejtő van. Pár méter múlva jött szembe egy tábla, hogy behajtás csak biciklivel. Megfordulni nem lehetett, így hát mi mentünk tovább előre - szembe az érdekesen grimaszoló német biciklistákkal. Ezután GPS barátunk egy olyan vasúti átkelőhöz vitt minket, ahol már babakocsival is nagy mutatvány lett volna átkelni, nem hogy egy személyautóval. Mentünk tovább és nagy megkönnyebbülésünkre sikerült áttérni egy autóknak való útra...
Némi halálfélelemmel a hátunk mögött végül egy órás késéssel érkeztünk meg Hellwigékhez. Nagyon vártuk már a találkozást, de a nagy késés miatt, igen kevés időt tölthettünk Hellwigék és Nicole társaságában. Anja és Lars Hellwig jó barátja Nicole Thiedemann, és mindannyian a legkülönfélébb színű abesszin cocákkal foglalkoznak.
Nicole felajánlotta, hogy eljön Hellwigékhez, és elhozza a malacainkat, hogy eggyel kevesebb állomást kelljen útba ejtenünk, így került ő is oda. :-)

Bálint Nicole-lal és Larsszal

Itt egy kisebb tesztnek vetettek alá engem, ugyanis elém raktak két black-tan hímet, és mondták, hogy válasszam ki az egyiket. A jobbat. Választottam. Aztán amíg a mosdóban voltam, Lars megsúgta Bálintnak, hogy ő is ezt a malacot vitte volna a helyünkben.
Egyébként eléggé poén volt, mert a vécében ki volt rakva egy tábla, hogy legyek higiénikus, mert kamerával figyelik a budit. :D
Egy gyors zsákmánymutogatás után, búcsúzkodtunk, és újra útra keltünk. A csomagtartóban eggyel több black-tan, arany-aguti és vörös hímmel valamint arany-aguti nősténnyel.
Kb. 10 perc múlva német számról kerestek a mobilomon. Anja volt, a válltáskám ott felejtettem náluk. Magyaráztak valamit, hogy találkozzunk az autópálya 83-as kijáratánál, és hogy ők már elmentek valahova otthonról, de ha nekem valaki magyarul magyarázza, hogy milyen autópálya-kijárathoz menjek, akkor se fogom megérteni, nem hogy németül... Közben a telefonomról lecsordogált az összes pénz (mert ugye akkor is perkálok külföldön, ha engem hívnak.) és totál tehetetlenek voltunk, így a legjobbnak azt láttuk, ha visszamegyünk az autópálya melletti Meckihez. Bálintnak az az életmenő ötlete támadt (miközben én egy kellően kemény falfelületet kerestem, ahova veregethetem a fejem), hogy hívjuk fel perfekt német nyelvtudású barátunkat, hogy hívja fel Larsot, hogy jöjjön ide a Meckihez. Ez megtörtént, Lars jött is a táskával, én pedig elnapoltam a fejem falbaverését akkorra, amikor már magyarul beszélő rohammentősök jöhetnek értem...
Az Utéhoz vezető út nagyon hasonló volt az előzőhöz, ismét egy dombon tartottunk felfelé. A GPS-nek itt rutinosan már csak a térkép funkcióját használtuk. A tenyésztőhöz érve fénysebességgel pakoltuk fel a cocákat és már indultunk is tovább a szállásra, amit lefoglaltam magunknak estére.
Mikor útra keltünk úgy gondoltuk, hogy még odaérünk a fogadási idő előtt.
Hát nagyon tévedtünk!
Neuhof környékén autókáztunk, amikor a GPS már negyedszer próbált minket balra fordítani olyan kereszteződésben, ahol csak jobbra lehet, és egyre többször jöttek szembe nagyon egyforma pékségek... Százezer órás késésben voltunk már a szállásról. Sötét volt, hideg és féltünk. :D Najó, nem, de azért beparáztunk rendesen, hogy hogyan fogunk hazatalálni GPS nélkül. Ekkor megláttunk egy benzinkutat és beszabadultunk. Itt felhívnám a kedves olvasók figyelmét, hogy a nap folyamán eddig nem álltunk meg egyszer sem enni! Na, nem mintha ezt most azért mondanám, mert itt egy falatot is ettünk volna. Jobban el voltunk foglalva a megfelelő autós térkép kiválasztásával. A táskás afférom után megfogadtam, hogy több német előtt nem fedem fel, hogy tudok németül, mert onnantól, hogy rájönnek, tudsz németül, hirtelen mindent elfelejtenek angolul. Szóval angolul lekommunikáltuk a benzinkutas csajjal, hogy merre van a haza.
Üres gyomorral és tele tankkal folytattuk utunkat. A kép ekkorra már úgy festett, mint egy idióta amerikai filmben, ahol már az egész kocsi tele van a böszme nagy autós térképpel. Nem mondom, hogy sokkal nyugodtabb lettem a térképtől, ami mérete miatt bizonyult teljesen használhatatlannak. "Andi, hajts már össze azt a rohadt térképet!" kért meg Bálint gavallér módjára, mire én kérésének eleget téve pillanatok alatt egy szép nagy galacsint gyúrtam belőle. Kedvem lett volna hátrahajítani, de mivel malacok lihegtek a nyakunkban is, ez fizikailag lehetetlen volt.
Végül megtaláltuk az autópályát. Aztán Bálinttal megbeszéltük, hogy ma már nem alszunk a lefoglalt szálláshelyen, és összehívtunk egy kupaktanácsot a legközelebbi autópálya melletti Meckiben. Végre ettünk. Ez olyan éjjel tizenegy óra felé volt. Megbeszéltük, hogy innentől kezdve egyenesen megyünk Sandy-hez, ha elálmosodunk, akkor az első szálláshelyen megállunk aludni. A malacok egyetértően csipogtak, így a kupaktanács egyöntetű döntése értelmében a kocsinál bepötyögtem Sandy címét a GPS-be.
Fél óra után az elkezdett szakadni az eső. Az első autópálya-pihenőnél megálltunk, és fellőttük a pizsamát. Az órát reggel ötre állítottuk be. Előkotortam a hálózsákot és betakaróztam. Bálint öt perc után már húzta a lóbőrt, de én sehogy sem bírtam elaludni. Amikor úgy tűnt, hogy végre álom jön a szememre, a csomagtartóban felvisított egy malac a harminchárom közül... Meguntam a forgolódást, felvertem Bálintot, és éjszakai malacetetést rendeltem el - a mellettünk aludni próbáló autós legnagyobb örömére. Kiszedegettem az összes dobozt, és minden cocát komótosan megetettem. A procedúra után visszahuppantam az első ülésre, és elhatároztam, hogy már meg sem próbálok aludni. Elkezdtem tervezgetni, hogy mit kezdek majd otthon a vadiúj, csodaszép cocáimmal, aztán HOOOOOORK...

Andi

Reggel hatkor keltünk, a vállam csöppet bekattant a földön alvástól, de ezt leszámítva egészen frissek voltunk. Ehhez részben hozzájárult a 15 fokos hőmérséklet, ami odakinn várt minket...
Reggelire jöttek a brötchenek. Én csak így hívom őket, mivel ezek a kis péksütik összehasonlíthatatlanok az itthoni zsemlékkel. Ezerszer ropogósabbak és ízletesebbek. Wolfgang, Andrea férje megkérdezte, hogy viszünk-e útravalót. Igennel válaszoltam, mire Wolfgang nekiállt szendvicseket gyártani. 8 szalámis brötchenig meg sem állt. Bálinttal csak néztünk.
Aztán összeszedelőzködtünk, és nekivágtunk Hollandiának. Egész pontosan Amszterdamnak. Amszterdamról nem voltam hajlandó lemondani, úgy mint Lipcséről. A tervek szerint ugyanis Andrea előtt még megnéztük volna Lipcsét, de sajnos ez nem jött össze. :-(
Leányálomba illő terveket szövögettem a félnapos amszterdami sétánkról, napfénnyel, jókedvvel, virágpiaccal, Dammal és mértéktelen vásárlással.
A megvalósítás már az első kitételt illetően sem jött össze. Ugyanis a háromnegyed órás németországi vesztegelés, és egy felhőszakadás miatti fél órás leállás mind-mind a mi sétánk rovására történtek.
Napfény: csak szeretnéd!
Amszterdamba érve parkoltunk, és elhatároztuk, hogy a rengeteg látványosság közül, amit beterveztem, megnézzük a Waterloopleint. Minderre volt két óránk, ennyi időre váltottunk parkolójegyet. Amszetrdam belvárosáról két dolgot kell tudni, hogy tele van bringásokkal, és hogy nem lehet parkolni.

Egy átlagos utca Amszterdamban

Így gyalogolni kellett a célig. Gyalogolni a 16 fokban és szitáló esőben. Kisgatyában és saruban. Nem is értem mit néztek rajtam annyira egyesek. Szóval a virágpiaccal és a Dammal együtt egy időre a jókedvem is ugrott.
Fogvacogva, ázva-fázva eltaláltunk a Waterloopleinig. Ha nem is mértéktelenül, de vásárolni itt azért lehetett. Többek között füves nyalókát és füves cukorkát. Bálintnak füvet is kínáltak magában. Kezdett jobb kedvem lenni, no persze nem valami füves kütyütől, hanem például attól, hogy láttam egy szuper ékszerárust, ahol kapásból vettem is két pár fülbevalót és két fagyűrűt, amire a hőn imádott gimis KI-MIT-TUD (leánykori nevén Performance) jele van felfestve. Azért mókás, hogy ezért a kincsért Amszterdamig kellett elmennem!

Kincsek!

Aggódó családtagjainkra és barátainkra gondolva felpakoltunk még egy kisebb rakás haszontalan Amszterdam feliratú kacatot, és képeslapot is. Visszabattyogtunk a kocsiig. Örömmel nyugtáztam, hogy a mindentudó mappám nem hagytam a kocsi tetején (ahogy Ausztriában tettem), majd bepötyögtem a GPS-be Benninkék címét.
Bár Amszterdamból nem volt egyszerű kikeveredni, nem késtünk sokat. Hollandiában a házaknak nincs kerítése, a bejárati ajtók közvetlenül az utcára nyílnak. Így képzeljük el azt a pillanatot, amikor kiszálltam az autóból és csöngettem. Hilde nyitott ajtót. "Some crazy people from Hungary!" felkiáltással üdvözöltem, majd berakodtunk pár fontosabb dolgot a házba. Kihasználva azt a fél órát, amíg Hilde szülei nem érkeztek haza, Bálint optimalizálta Benninkék honlapját (értsd: olyan módosításokat eszközölt rajta, melyek nagyobb látogatottságot garantál). Sosem beszéltem még angolul a google keresőrobotjairól! :-)
Aztán befutottak Menséék. Mint kiderült, egy paprikaszállítmányért mentek. Fontos háttérinfó, hogy Hollandiában azt a kaliforniai paprikát nem szabad eladni, amelyiken van egy kis kinövés, vagy kisebb az átlagnál. Nos, ezek a paprikák ingyen és bérmentve Menséhez vándorolnak. A garázsban volt vagy tíz láda paprika, és Mense hozott még tizet. Rutinosan kihozta a régit és bepakolta az utánfutóba (a másnapi kiállításra vitte a tenyésztőknek), a frisset pedig beraktározta a garázsba. Megkérdezte, hogy nem viszünk-e mi is egy ládával, de mi sajnálkozva közöltük, hogy nincs hely a kocsiban, de jövőre kamionnal jövünk, úgyhogy úgy készüljön. :D
Családias beszélgetés következett lekváros süti és forró tea társaságában. Volt szó "szakmáról", de beszéltünk az olimpiáról, és végre kiderült az is, hogy mi Mense civil foglalkozása. Tavalyi látogatásunkkor ugyanis nem sikerült elmagyarázni angolul. A poén az egészben, hogy én már tavaly is rájöttem, de senki nem hitt nekem. De most kiderült az igazság: Mense egy trafóház gyártó cégénél dolgozik - ezt tessék elmagyarázni alap angol szókinccsel! :-)

Mikulás?

A piszkos anyagiak keretében sok pénz és még több malac cserélt gazdát. Persze nem csak magunknak hoztunk. Csakúgy, mint tavaly a Bennink család idén is összeszedett pár malacot Hollandia legkülönbözőbb csücskeiből. Ez úgy működik, hogy én begyűjtöm a magyar tenyésztőktől a kívánságokat, lefordítom angolra, majd továbbítom a "wishlist"-et Mensének, akit Bálinttal már viccesen csak Mikulásnak hívunk. :-) A magyar tenyésztőkön kívül felvettünk három malacot Sandy-nek is, az osztrák abesszinesnek.
Damast az estét már két leányzó társaságában töltötte. Mensének nagyon tetszett a kiskrapek. Amikor mondtam neki, hogy Damast mozgatja a fülét, amikor sípolunk, elkezdett fütyülni a malacnak, az meg ritmusra integetett a fülével. Azonnal belopta magát a család szívébe. :-) Az éjszakát Benninkéknél töltöttük. Az elképesztően kényelmes ágyikókban hamar álomba szenderültünk.

Andi

A idei év után már hagyományosnak mondható malacbegyűjtő körutunkról következik egy szösszenet képekkel és egyéb klassz dokumentumokkal illusztrálva. Jó szórakozást kívánok hozzá! :-)

Miután a lehetséges úti társunk lemondta az utat, Bálinttal ketten vágtunk neki a rövidnek és egyszerűnek nem mondható útnak, mely során 2800 kilométert tettünk meg, három országban összesen nyolc tengerimalac-tenyésztőt látogattunk meg és négynapos utazásunk során 35 tengerimalac talált új gazdára.
Reggel hatkor keltünk: szendvicskészítés és kocsibabepakolás. Ez utóbbi vitte el a legtöbb időt, úgy kellett betetriszezni a rengeteg szállítót a kocsiba. Emellett még magunkkal vittünk két hűtőtáskát, egy kisebb sporttáskányi ruhát, két hálózsákot, két polifomot, egy kamerát, egy laptopot, egy rakás ajándékot a tenyésztőknek és még egy csomó kisebb cuccot, amit most nem sorolnék fel. Bálinttal megállapítottuk, hogy jobb is, hogy a barátunk lemondta az utat, mert legfeljebb három szállítóval az ölében egy fél ülésen tudott volna velünk utazni.

Sok jó malac kis helyen is elfér!

Végül a terv szerint pontosan nyolckor záródtak az ajtók és kattantak a biztonsági övek. A Moszkva térnél kapásból belefutottunk egy dugóba, de végül csak sikerült eljutnunk az osztrák határig.
Első állomásunk Sandy Wipprecht volt, az oszták fekete-cser abesszin tenyésztő. Míg eljutottunk hozzá, vagy tizenöt körforgalommal találkoztunk, úgyhogy sikerült ezt úgy begyakorolnunk Bálinttal, hogy a későbbiekben egyszer sem vétettük el a jó kijáratot. A többes szám azért, mert Bálint vezetett, én pedig a másodpilóta szerepét töltöttem be ölemben nagy barátunkkal, a GPS-szel. Aki azt hiszi, hogy a GPS-szel olyan egyszerű navigálni, hát az nagyon téved! De erről majd később. Sandynél felvettük a Mense Benninknek szánt black-tan hímet. Így utunkat három cocával folytattuk tovább - hiszen velünk volt még a mi black-tan Damastunk (szintén Mensének) és a kicsi szolid-aranyaguti Jil (Saskiának). Mikor megmutattuk Sandynek a kocsi csomagtartóját, csak ennyit mondott: "Wahnsinn! Wahnsinn!" :D Mielőtt tovább folytatnám a kalandok ecsetelését, itt felhívnám egy akkor még jelentéktelennek tűnő momentumra: történt ugyanis, hogy a mindentudó mappám kinn felejtettem a kocsi tetején, míg Sandyvel beszélgettünk...
És míg Sandyvel beszélgettünk a kocsi is rendesen felmelegedett, ami Jilt, az orvosunk által csak retardált kisdobosnak titulált malacunk, igen nehezen viselt. Csehországig ezért az ölemben utazott. Aztán Csehországban az első adandó alkalommal megitattuk őt is és a többieket is. Ezután a meleggel nem volt több problémánk. A csehországi rövid megállónkat illetően két dologról emlékeznék meg. Először is volt ott egy hihetetlenül ngyon-nagy kertitörpe árus. De a "kertitörpére", mint fogalomra úgy gondoljunk, mint azon gipszalakok sokaságára, amit az emberek kitesznek díszként a kertjükbe. Volt a kertitörpe-shrektől kezdve az életnagyságú gipsztehénig minden.

Kertitörpe-áradat

A másik vicces sztori az volt, amikor Bálint elment megvenni a cseh autópályamatricát.
Megkérdezte magyarul a cseh eladó nénit a fülkében, hogy beszél-e magyarul. Erre a nő megkérdezte, hogy beszélünk-e olaszul. Nem is tudom, melyiknek volt nagyobb esélye...
Az út csehországi részét illetően elmondhatom, hogy dögunalom volt. Rádiókapcsolgatással töltöttem az időt, de mindenhol vagy cseh szövegelés ment, vagy a "Walking in Memphis" című Cher szám. Na, jó. Csak kétszer jött öt percen belül...
Átmentünk Prágán is. Amennyit láttunk belőle, nekem teljesen az volt a benyomásom, mintha Pesten lennénk.

Valahol Prágában

Néhány száz kilométer után megérkeztünk a második állomásra, Andrea Ilmerhez és családjához. Nagyon nagy szeretettel fogadtak minket, és mivel Andrea korábbi levelezésünk során felajánlotta a lehetőséget, náluk töltöttük az éjszakát. Első dolguk az volt, hogy a velünk együtt utazó malacokat bevitték a saját tenyészetükbe és ellátták minden finommal, illetve a kisebb szállítóban utazó osztrák cocának hoztak egy külön ládát, hogy nagyobb helyen legyen éjszaka.
Andrea sheltie, texel, koronás és merinó-tenyésztő, 100-150 állata van, akik csodálatos kényelemben élnek. A pihenő és fiatal nőstények hatalmas csoportokban nagyon nagy egyénileg kialakított kennelekben laknak, a hímek pedig kis hímekkel együtt kisebb, de még mindig kellően tágas helyeken.
Este fél 12-ig beszélgettünk mindenféléről. Vicces volt, ahogy apránként kiderült, hogy Andrea mennyi magyar tenyésztőt ismer. :-) Aranyos sztori volt, amikor megkínáltak minket dinnyével, és a középre egy nagy tányérba kirakott felkockázott dinnyére és a kikészített villákra pillantva megkérdeztük Bálinttal, hogy errefelé hogy szokás a dinnyét enni, mert mi tányérból esszük késsel. Végül csak simán kézzel láttunk neki a falatozásnak. :-)
Tudni kell, hogy Andreáék épp költözés közepén voltak, ami azt jelentette ez esetben, hogy a bútorok 80%-a már az új otthonukban volt. A vendégszobai bútorok 100%-a. :-) Ahogy Andrea mondta, a körülmények spártaiak voltak. De volt a szobában egy olvasólámpa, éppen olyan, mint az enyém itthon, és egy kis virág az ablakban, úgyhogy még így is egészen otthonos volt. ;-)

Folyt. köv. a jövő héten

Andi

Ez nem egy titkosügynök fedőneve, hanem a mi Yamink születési neve. Egy rövid bejegyzés erejéig szeretnék megemlékezni életünk első tenyészhímjéről.

Mielőtt bárki megijedne, nem történt semmi tragikus a nagyfiúval. Épp ellenkezőleg, elkerült tőlünk egy nagyon kedves, szupergondoskodó gazdihoz.
Szóval az első emlékük Yaminger elvtárssal (mert mi csak így szólítottuk) az volt, amikor leemeltük az első holland importdoboz tetejét, és két vörös barátnőjével együtt ott lapított a széna alatt. Akkor láttunk először vörös abesszineket. Csodaszép malac, és mindig nagyon szép kölykei születtek, többet meg is tartottunk közülük: Aidát, Csillagot és Pipitért. Kiállításokra is rendszeresen jártunk vele. Többszörös fajtagyőztes lett és egyszer Champion Várományos címet is kapott. (A fajtagyőztességhez azért hozzátartozik, hogy a kiállítások többségén csak a saját malacaink voltak az ellenfelei...)
Sajnos miután kinövesztette a zsírmirigyét, ez a szép ívű kiállítási karrier befejeződött. És nem sokkal ezután a gyereknemzés terén is leáldozott a csillaga. Pedig még Siófokon is volt egy valódi kéjutazáson a Sió-Valley Tenyészetben. Valószínűleg ekkor bízta el magát, mert már ott sem sikerült teljesítenie küldetését. Ahogy a doktornénink mondta, ezután visszavonult, és már csak versekben próbálta elnyerni a lányok szerelmét...
Emlékszem, amikor a "plasztikai" műtétre vittem, a doktornéni az ölembe adta, miután beadta neki a kábító injekciót. Nagyon félelmetes érzés volt, amikor Yami egyik pillanatról a másikra összecsuklott a kezeim között. A riadtságot bizonyára a doktornéni is észrevette rajtam, és addig el sem engedett a rendelőből a műtét után, míg Yami nem mutatott életjelet. Tudom, butaság, de nagy megkönnyebbülés volt, amikor először elhúzta a lábát, amikor ébresztgettük. Aztán miután hazahoztam, betettük egy dobozba és betakargattuk, és úgy aludt a takaró alatt, mint egy kis manógyerek. Nagyon aranyos volt. Bálinttal ki is használtuk a soha visszanemtérő alkalmat, hogy nem tud ellenkezni és jól megsimogattuk és megszeretgettük.
Aztán most szombatra bejelentkezett egy leendő gazdi, Judit, hogy elvinne három kis hímet. Mikor beinvitáltuk a malacbirodalomba megkérdezte, hogy Yamival mi a helyzet (ekkor másfél hete hirdettük a honlapon). Mondtuk, hogy még senki nem licitált rá, mire Judit kapva kapott az alkalmon, és úgy döntött, elviszi Yamit is a három kicsi mellé. Olyan hirtelen történt ez a költözés. Nem sírtam Yami után (ez csak Sunyi kiváltsága volt, miután elajándékoztuk), de azért kicsit őszintén szomorú lettem. :-(
De mindeképpen vigasztal az a tudat, hogy tudom, Yaminger elvtárs a lehető legjobb helyre került, és hogy mindene meglesz, belértve a kis társakat is, és a szeretetteljes gondoskodást. Reméljük, még nagyon sokáig legalább annyi örömöt szerez majd új gazdijának, amennyit nekünk szerzett!

Bővebben Yami-ékról: http://www.malacaim.gportal.hu/

Andi

Az utolsó bejegyzés óta születtek ám újabb kölykök, íme most róluk egy rövid összefoglaló! Először is itt volt Rosie, aki három arany-aguti csöppséggel örvendeztetett meg minket. Sajnos rozettában hagynak kívánni valót maguk után, amin nem is csodálkozom, hiszen Damast volt az apa, aki valljuk be, nem az abesszinek királya... Nem is arany-agutikat akartam első sorban ebből a párosításból, hanem cser cocákat. Eredmény: 2 hím és 1 nőstény aranyaguti poronty. A nőstényt a biztonság kedvéért megtartom. Sosem lehet tudni, hogy a németeknél mikor lesz eladó nőstény ebben a színben, másrészt Rosie-nak már csak egy alma van hátra a nyugdíjazásig. Szóval kell az utánpótlás.

Ezután kövekezett Kyra, akivel nem volt nagy szerencsénk. Sajnos az alomból kettő kicsi elpusztult, az egyik pár perccel szültése után, a másik két naposan. :( Viszont a túlélő, Wyona, igen szép malaclány, és ráadásul borzasztó aranyos, úgyhogy ő feltétlenül marad.

Bálint elutazott két napra itthon hagyva engem egy rakás bármikor robbanó terhes malaccal. Fióna kezdte a sort, akinek volt pofája egy kölyköt minden különösebb hanghatás nélkül megszülnie, és mindezek után otthagynia a burokban megfulladni. Szóval én már csak egy vajúdó anyát, és egy halott kölyköt találtam. A többi babát is én bontottam ki, biztos, ami biztos. Jól vannak mindannyian, már szép nagyok. Közülük nem tartok meg, sajnos rozettában nem hozták a várt minőséget. Talán a következő Fifi alomból!

Fióna szülését követő reggelen első utam az ágyból a ketrechez vezetett, és tekintetem egyből a kis fekete kupac megszokott helye felé irányítottam. És ott szuszogott közöttük egy óriási vörös szőrcsimbók is. Zenne, ez te voltál? Hát persze, hogy ő. Egy 133 grammos kislánnyal rukkolt elő az éj leple alatt. Ezzel egyébként Zenne elég nagy meglepetést okozott, mivel a terhessége alatt akkorára hízott, hogy minimum három babát vártunk.
Csinos az egyszem kis coca, ráadásul a vörös szín a gyengém, úgyhogy az óriásbébit ezennel beszavazom a Big Piglet Házba.

A sorban Milly következett. Elég hosszan vajúdott, de végül sikerült elővarázsolni belőle négy apróságot. Kérdéses volt, hogy megmaradnak-e, de lekopogom, eddig a babáknak kutyabaja. A kicsik között lennének ígéretesek is, egy baj van velük: a legszebbek hímek...

Végül Mamelához jött el a gólya, és három kicsit hozott. Két vörös hímet, és egy brindle nőstényt. És már megint hímek! De azért egy fontos dolog kiderült Mamelával kapcsolatban, mégpedig hogy vörös örökítő. Rokonszenves coca! :)

Akiknek még drukkolni kell: Lilian és Molly. Molly hiányzott az utolsó gólyahírekből, mivel azt hittem, hogy elvetélt. De most úgy tűnik, hogy valami csoda folytán, mégis terhes maradt, és hamarosan babázni fog! :)

Andi

Erről eddig nem igen ejtettem szót, de bizony titokban mostanság igen aktív klubéletet élek. Hogy miért nem többesszám első személyben írtam az előbbi mondatom, azt inkább ne feszegessük, nem valami szép sztori... szóval az aktív klubélet és én.
Először is három cocával résztvettem a törökbálinti családi napon. Ezen a rendezvényen a tengerimalac bemutató mellett első ízben került megrendezésre az "Amatőr Bírók Versenye". Bogi unszolására beneveztem, és szintén Bogi unszolására Fonó Vivi is így tett. Így voltunk összesen hárman versenyzők. Megnyugtató érzéssel töltött el, hogy tutira dobogós leszek. A verseny abból állt, hogy le kellett bírálni négy különböző fajtájú malacot, majd Best in Show jelleggel fel kellett állítani közöttük egy sorrendet. Igazából mindvégig úgy éreztem magam, mint aki vizsgázik, és egy kukkot sem tanult (a vizsgákkal kapcsolatban ez az egyik visszatérő rémálmom egyébként). Honnan is kéne tudnom sheltie-t meg angol bóbitást bírálnom, ha itthon csak egy rahedli abesszin vesz körül? A verseny elég érdekes eredménnyel zárult. Kiderült például, hogy angol rövidszőrűt tudok a legjobban bírálni (7/10 pont), és ami még meglepőbb, abesszint a legrosszabbul (4/10 pont). Ez utóbbi már csak azért is igen érdekes, mivel a saját malacom kellett bírálnom. Emellett az is kiderült, hogy mind az angolrövidszőrűző és teddyző Bogi, mind a hosszúszőrűző Vivi jobban bírálnak nálam abesszint. Úgy tűnik nincs mást tennem, legközelebb át kell hívom őket, ha oda kerülök, hogy el kell dönteni, melyik cocákat tartsuk meg az adott alomból...
Meg aztán volt egy kiállítás is Pesthidegkúton, ahova eredetileg vittem volna egy csomó malacot, de elfelejtettem nevezni, így csak egy kölcsön abesszint vittem, ami tőlünk származik, de őt is csak Kedvencbe lehetett nevezni, mivel a gazdája szintúgy elfelejtette időben elküldeni a nevezési lapot... Egy-két rosszabb momentumot leszámítva jó hangulatú kiállítás volt, sok mindenkivel beszélgettem, akikkel már régen nem. Kár, hogy az egészet beárnyékolta a közelgő nagyon brutális meteorológia szigorlatom miatti para. Üresjáratokban például bújtam a tételeket... A jó hangulatot egyébként Bogi alapozta meg a hajnali négykor készített, fincsi gofrijával, amihez háromféle pudingból lehetett választani, illetve lehetséges opció volt a plussz tejszínhab is. Hmmm...
Aztán ahogy kinn egyre mellegebb lett, úgy benn a teremben egyre fülledtebb lett a levegő... Több kisállatklubot is meghívtak a programra a malacklubon kívül, de érdekes módon a malacosokat osztották a leglevegőtlenebb terembe. A főszervezőnek ezúton is szívélyes üdvözletem küldöm! Szóval vizeztem a kölcsönmalacot nehogy nekem hőgutát kapjon. Ahogy több malac is kapott aznap útban a kiállításra. Egyikük meg is halt sajnos. :S És Bogi egyik malaca sem ment haza a kiállításról. Meghalt a Best in Showban. :S Szegény Bogi. :( Bár az nem bizonyított, hogy Bogi malaca a melegtől lett rosszul, minden esetre ezek a történtek egy hatalmas tanulsággal szolgáltak nekem: nyáron nem szabad kiállításra menni. Legalábbis malaccal nem.
A következő kiállítás októberben lesz az Európa Kutyakiállítással összekötve. Állítólag lesz egy osztrák bíró is. Ahogy meglátom a nevezési lapot a klubhonlapon, már töltöm is, küldöm is. És elterveztem, hogy tenyészcsoporttal is nevezni fogok. :) Klassz lesz. Minden kedves olvasót csak bíztatni tudok, hogy jöjjön el! :)

Andi

Tegnap mozgalmas napunk volt, ugyanis megjártuk Csehországot. Nem akármiért voltunk ám ott, hanem egy tengerimalac-kiállítás miatt, ahol mi is képviseltettük magunkat két cocával: Honeyval és Hariboval.
Hajnali 4-kor keltünk hivatalosan (én fél négykor szendvicskészítési okokból), és ötkor indultunk Dívós Petivel. Ő a Happy Dolls-os Sajben Szilvi kedvese. Szilvi sajnos nem tudott velünk tartani, mert az otthoni állatseregletet nem lehetett egyedül hagyni. :( De azért egy "versenycocát" ő is küldött - Naomi Impalát, egy arany-aguti texel kislányt.
Én személy szerint az odaút nagy részét (és a visszautat is) alvással töltöttem, de arra felfigyeltem, amikor elkezdtünk lassítani, majd lementünk az autópályáról és megálltunk egy cseh rendőrkocsi mögött. Míg kiszálltak a biztosurak, a srácok felvilágosítottak, hogy le lettünk meszelve, és mint az angolul beszélő kollegától megtudtuk, azt a végzetes hibát követtük el, hogy nem vettük matricát... Autóútra! Hehe. 5000 koronával próbáltak minket megvágni, ami csekély 50,000 magyar forintnak felel meg, de a végén lealkudtuk csekken befizetendő 2000 koronára. Majd befizetjük. Vagy nem...
Már a matricás sztori előtt is késésben voltunk, de ezután a közjáték után már reménytelennek tűnt, hogy egy óránál kevesebbet késsünk... Azt még hozzátenném, hogy azért késtünk ennyit, mert józan paraszti ésszel mi Bálinttal Szlovákián át terveztük az utat, de Peti útvonal tervezője ezt Ausztrián át látta rövidebbnek. És az ember ugye nem áll le vitatkozni az útvonaltervezővel - csak elküldi szebbnél szeb helyekre, amikor 10 percen belül már ötödször közli ugyanazon a burkolt felháborodással teli hangon, hogy "Túl gyorsan mész." Hazafele jövet derült ki, hogy GPS-koma nem ismeri Szlovákiát, ezért küldött minket Ausztrián át Csehországba. Még szerencse, hogy Ausztriát ismerte és nem egy Szlovénia-Olaszország-Svájc-Németország kerülővel irányított minket. Bár lehet, hogy az azért feltűnt volna még reggel ötkor is. :)
Végül másfél órát késtünk, de a szervező lány rendes volt, és nem csinált problémát a dologból. Így kimaradtunk az orvosi vizsgálatból. Remélhetőleg nem tör ki semmilyen parazita fertőzés a közeljövőben a cseh malacállományon, mert az gyanús lenne. :D
Kb. 200 malac volt, és ami a mi szempontunkból lényeges, a mieinkkel együtt összesen 6 abesszin indult.
Egyébként minden cocát a ketrecében egy nagy köteg széna várt, egy tál víz és egy FÉL KIFLI. Hát ez utóbbit az első mozdulattal ki is szedtem. Így hát hiába könyörögtek térden állva a malacok, ma sem ettek kiflit. Szívtelen vagyok, tudom, de valamit nekem is ennem kelett! :D Na jó, azért nem! De a kiflievést nem tartom jónak a cocák esetében, ahogy a kenyérevést sem - de erről majd máskor bővebben.
Szóval bepakoltuk a malacokat, és kerestünk egy nemzetközi ízeket kínáló vendéglátóipari egységet (értsd: Mecki) és jól megebédeltünk, és megcsodáltuk Olomouc belvárosát.
A bírálat bazi lassan ment, így még ha kétszer annyit kajáltunk volna, mint amennyit, akkor se késtük volna le az abik bírálatát. Petr Tejml bírálta a malijainkat, akiről azt érdemes tudni, hogy egy elég nagy név a malacbírók között, és a brnoi kiállításon a kedvemért németül bírálta az abesszíneket.
Most nem kértem ilyesmire, mert minden gesztusa arra mutatott, hogy Honey igen tetszik neki. 97 pontot kapott a kiscsaj (100-ból), ami olyan jónak számított, hogy a többiek nem is tudták überelni, még Haribo sem. Kezdetben töknyájas volt velem a cseh abesszintenyésztő, aki három malacot hozott ki, de a pontozás után elég fancsali képet vágott. Hát igen, idejönnek ezek a csúnya magyarok és mindent visznek. Galádság a köbön.
Haribo 95,5 pontot kapott, amivel holtversenyben lett második a fent említett tenyésztő egyik malacával.
A bírálati lapok megtekinthetők itt: Honey, Haribo.
Az eredményhirdetésre irdatlan sokat kellet várni. Ahhoz képest, hogy a kiállításnak elvileg 5-kor volt vége, mi még 7-kor is ott szobroztunk.
De én mondom, megérte!
Ami a díjazást illeti, az maga volt a bőség kosara. Volt vagy 20 kis kupa, 4 nagy, meg voltak ilyen üvegvázák meg szalagok, meg egy csomó malackaja, zöldséges kosár, csutkaalom... Pff, hihetetlenül sok cucc volt! Én személy szerint egy zöldséges kosarat néztem ki magamnak, de végül nem azt kaptunk. Maga az eredményhirdetés elég vicces volt, mivel a szerény nem-cseh kisebbség miatt nem tervezték két nyelvűre. Azt lehetett érteni végig, hogy: "Hábálábláblá hábálálová!" És akkor valaki kiment a díjáért. Az "Andrej Moring" háromszor hangzott el. Először is ugye átvettem Haribo harmadik díját (a bírók a döntetlenből őt hozták ki harmadiknak), amihez egy csomag malackeksz járt, aztán Honey első díját, amiért egy zsák csutka almot és egy különféle malacfinomságokkal teli szayrot vágtam hozzám, és egy KUPÁT.

Azt hiszem a kupák és a malacok kapcsolatát mifelénk a következő párbeszéd jellemzi a legjobban:
Én: - Bálint, szerinted ez a kupa nehezebb, mint amit otthon adnak?
Bálint: - Nem tudom, még sosem fogtam otthonit.
:D
És ezzel még nem volt vége, ugyanis Haribo neve még egyszer elhangzott a sok cseh karattyolás között. Meg is lepődtem rendesen. Amikor kimentem a díjért, meg is kérdeztem sokkal barátságosabb angol nyelven, hogy ezt most mégis miért kapjuk. Annyit sikerült megtudnom, hogy ez egy különdíj, de hamar bővebb felvilágosításban részesültem, mert a díj átvétele után letámadott egy kiscsaj, hogy szeretne lefotózni Haribóval meg a díjjal. Mint kiderült létezik egy Daily Cavy nevű, cseh malacos online újság, és ezt a különdíjat ők adományozzák az általuk legkülönlegesebbnek tartott disznónak. Az erősebb idegzetűek számára a fantasztikus fotó megtekinthető itt. (Tudni kell, hogy aznap kemény másfél órát aludtam, és a nap végén - különösen az elhúzódó eredményhirdetés miatt - már bazi nyűgös voltam...)

És itt még megemlíteném, hogy Naomi is kapott ám díjat, ő harmadik lett a texelek között! Ezúton is gratulálunk neki és Szilvinek. ;) Az eredményeket összegezve elmondhatom, hogy baromira duzzad a keblem a büszkeségtől, mert nem elég, hogy a magyar állampolgárnak számító Honey leverte Haribót, még megvert egy El Nino malacot is (az egyik legnagyobb holland tenyészetből).
És még nincs vége.
Disznókkal, díjakkal és kupával állig felpakolva siettünk el a helyszínről. Futólépésben közeledtünk a kocsi felé, amikor úgy döntött a jobb nagylábujjam a saruban, hogy beakad a bőszárú nadrágom bal szárába. Ennek következtében egy ívesebb repülés után megölelgettem kicsit a cseh járdát búcsúzóul. És a csodálatos kupánk megkarcolódott és be is horpadt egy kicsit! Brühühü. :( Még szerencse, hogy mindez hátul történt vele, így a képen nem látszik. :)
A vetődéses mutatvány nem volt egyébként egyedi, ugyanis két héttel ezelőtt ugyanebben a nadrágban és saruban ugyanezt végrehajtottam egy kereszteződésben. Akkor kb. 1 méter repülés után krisztusi pózban terültem ki a zebrára, és mindkét térdem a szivárvány színeiben pompázott utána. Ehhez képest a mostani már egy rutinosabb pofáraesés volt, mivel most a súlytalanság csodálatos állapotában az oldalamra fordultam abban a reményben, hogy a combom majd felfogja az ütést, de a bal térdem sajnos így sem sikerült kihagyni a buliból. Sajog is rendesen. Sebaj, majd a következő vetődésnél már tökprofi leszek! :D
Három óra alatt értünk haza - ezúttal Szlovákián át - és az itthoni cocák nagy örömmel fogadták a versenyzőket, és természetesen a malackekszet, amit a kis nyertesek hoztak nekik.

Andi

Attól, hogy ismét jó ideig nem blogoltunk, attól még történnek dolgok a tenyészet életében. Ezt a bejegyzést a közelmúlt állatorvosi tapasztalatainak szentelném.

Kunyi
Miután kicsi Kunyi elkezdett hízni, és evett szépen, egyik délután arra mentünk ki a malaclakba, hogy erőltetetten veszi a levegőt.
Másnap elmentem vele doktorbácsihoz. Doktornénink mentségére legyen mondva, hogy mint arról már korábban írtam, Kunyi egy eléggé speciális eset volt a kezdetektől, ezért fordultunk azonnal a specialistához.
Az orvoshoz való séta nem volt egyszerű. Nekem 10-től volt különórám, ezért arra hajtottam, hogy első leszek 9-kor a rendelésen, doktorbácsi megvizsgálja a cocát, én otthagyom megőrzésre a különórám idejére, és majd utána értemegyek. Hát doktorbácsi nem jött fél 10-ig, ezért kénytelen voltam malacostól elindulni a különórámra. Kunyi azonnal belopta magát a tanárbácsim szívébe. De kiébe ne lopta volna be magát?
A különórám után visszametem doktorbácsihoz.
Kunyit kitettem az asztalra, dokorbácsi leült mellé, erre Kunyi odament hozzá és elkezdte rágni a nyakából lógó hallgatót. Ezen mindenki mosolygott. Az asszisztens lány hozott neki egy nagy szelet répát, és azt be is nyomta helyben.
A kicsinek kezdődő tüdőgyulladása volt, amit valószínűleg azért tudott összeszedni, mert nagyon gyenge volt az immunrendszere. Kapott antibiotikumot a popijába és egy nagy adag vitaminturmixot bőr alá. Na ez most úgy nézett ki, hogy egy hatalmas fecskendő tartalmát benyomták Kunyi nyakába a bőr alá. A malac kicsit megzuhant a művelet után. Valószínűleg sokkot kapott. Ha az asszisztens lány nem tartotta volna, szerintem simán elfeküdt volna. Miután összeszedte magát, nézem a malacot, és egyszer csak kispriccelt egy adag a véres-vitaminos lötty a malac füle mögül. Elég hajmeresztő volt... Szóval tényleg jó nagy adag volt az a lötty, amit benyomott neki a doktorbácsi.
Végezetül doktorbácsi megmérte Kunyi testhőmérsékletét, és közölte, hogy a malac kezd kihűlni. Igazából egyikünk sem értette, hogy hogy lehet, hogy egy ilyen élénk malac, hogy lehet, hogy a kihűlés határán áll. Minden esetre ez nem volt túl bíztató hír.
Hazahoztam a malacot, elkezdtem kezelni, de csak rosszabbul lett. Másnap már nem kelt fel, csak feküdt az oldalán.

Végül Bálint ölében tért örök nyugovóra.

Yami
Az öregfiú már régóta nem úgy muzsikál, mint ahogy kellene neki. Egész pontosan úgy döntött, hogy nem kíván több kismalacot nemzeni, csak az arra érdemes nőstényeknek. De annak a nősténynek minimum kiállítás minőségűnek kell lennie, és baromi türelmesnek. Így esett teherbe utoljára tőle Nanou. Reménykedem benne, hogy Lili is ebbe a kategóriába esett, de félek, hogy ő sem felelt meg az úriember elvárásainak.
Mindezek tekintetében úgy döntöttünk, hogy Yamit felmentjük szolgálatai alól, és idővel keresünk neki egy gazdit, aki nem támaszt vele szemben olyan elvárásokat, amiket nem tud teljesíteni... Az egyetlen szépséghibája a fiúkának a hatalmas zsírmirigy volt a hátán, ami amellett hogy nagyon ronda, még nyomogatni is kellett rendszeresen, ami bazi gusztustalan. Így ugyebár senkinek nem adnánk oda szívesen, úgyhogy elmentünk doktornénihez, hogy javítsa ki a malacon ezt a kis szépséghibát. Doktornéni altatásban kiemelte a zsírmirigyet, és örömmel jelenthetem, hogy a nagy fiú jól van, és már szépen gyógyul a sebe.
Most kenegetni kell sebösszehúzóval, és Yami szívből utálja az egészet. Olyan raplit vág le, mintha ölném. Azért tényleg fura, hogy milyen műsort rendez emiatt, amikor a nőstények meg csak megadó sirdogálással tűrik, amikor egy félresikerült szülésnél a doktornő könyékig eltűnik bennük.
Ejh, pasiból van!
Itt egy bekezdés erejéig megemlékeznék arról az útról, amelyet Yamival tettünk meg a varratszedésre. Egy átlátszó dobozban vittem, tömegközlekedve. Egyszer csak megáll mellettem egy kisgyerek:
- Mi van a dobozban? Hörcsög? Vagy OPOSSZUM?
Ha ez a beszélgetés eszembe jut, még most is hahotázva röhögök! :D Elképzelem, ahogy a malacólban ott lóg egy csapat oposszum... Kész!

Tinka
A legfájóbb pont.
Egyik nap még nem volt semmi baja, következő nap már beesett szemekkel feküdt csak a ketrecben.
Erőltetetten vette a levegőt. Bálint próbálta bemagyarázni a malacnak, hogy csak tüdőgyulladása van, de én már tudtam, hogy itt nagyobb baj van.
Doktornéni 30 százalékos esélyt jósolt számára. A terv az volt, hogy először életet lehel a kislányba, majd kihorgássza belőle a kicsiket vagy megcsászározza.
De hiába a vitaminbomba, a glükóz, az infuzió és a infra... Tinka nem lett jobban. Éjszakára doktornéni magáhozvette. Mondta, hogy úgy búcsúzzak Tinkától, hogy lehet, többé nem találkozunk. Jól megsimogattam, és megpuszilgattam a fülét. Hihetetlenül rossz volt így otthagyni őt.
Három lehetőség volt még ekkor a malac számára:
1.) Altatás.
2.) Császármetszés - de több, mint valószínű, hogy ez az első variációhoz vezetett volna rövid úton.
3.) A kölykök eltávolítása lidocainos érzéstelenítésben.
A harmadik még halovány reményt hordozott magában, így a doktornő megműtötte Tinkát este 11 körül.
6 elég nagy kölyök volt benne, két gennyes méhlepény, három porladós, és egy ép...
Doktornéni óránként infrázta és próbálta itatni Tinit a műtét után.

Tinka reggel hatig bírta szuflával, végül feladta.

Nem elég, hogy egy ilyen kedves malacot elvesztettünk, most még a bűntudattal is meg kell küzdenünk, hogy ha még annak idején kivonjuk a tenyésztésből, talán még mindig köztünk lenne...

Andi

Az utolsó blogbejegyzés óta bizony járt nálunk a gólya is párszor! Megszülettek Willow, Ollie, Xandrin, Csillag és Salancia babái.

Willow szülésénél nem voltam itthon, így Bálint segédkezett egyedül. Nagyjából minden rendben volt, Quana hatalmas méreténél fogva beakadt egy kicsit, de Bálint tapasztalt bábaként varázsolta elő a szülőcsatornából.
Azóta mindenki szerető gazdinál van már, leszámítva Quanát, aki olyan jól sikerült, hogy a hazai csapatot erősíti.

Ollie ellése elég mozgalmasra sikeredett, mivel itt volt az egyik tanítványom és az anyukája is. A tanítványom anyukája eredetileg azért jött be, hogy megnézze az énekkarral való fellépésemen készült videót, de végül maliszülés-nézés lett belőle. Vagyis a tanítványom nézte, az anyukája meg addig pesztrálta Ollie hatalmas hasú barátnéjét, Xandrint. Ebből az alomból is kiszúrtam magamnak egy kölköt, még pedig Rudit, akinek amellett, hogy jók a rozettái, a mintázata is nagyon szép. :) Az alomból még Renee van nálunk, de érte ma jönnek.

Nem sokkal később érkezett Xandrin alma. Hárman voltak eredetileg az alomban, de egyikük sajnos elment, hiába élesztgettem. :( Szaffi is nagyon szép, de Sun... Végre egy fekete-cser mali, akinek nincsenek vörös foltok a hátán! És ráadásul kislány. A szemem fénye az első pillanatól fogva. :) Természetesen marad! Szaffinak, a kis kormoskának pedig még keressük a megfelelő gazdit.

Csillag olyan csendben látott neki a szülésnek, hogy nem vettem észre, pedig egy méterre tőle reggeliztem éppen. Csak arra lettem figyelmes, hogy valaki nyivákol. Gondoltam, biztos csak Xandrin lépett rá valamelyik kicsi lábára, de amikor másodszor hallottam, már gyanús volt - és persze Csillag már ott nyalogatta az első babát. A többiek még sokáig nem akartak jönni. Éreztük, hogy gáz lesz. Kivettük törülközőre, és elkezdtük finoman simogatni a pocakját, majd nagynehezen megindultak a fájások újra. A következő mali nem élt, amikor kipottyant, de egy 2 perc masszírozgatás, mesterséges lélegeztetés és rázogatás után csak felsírt. Volt még egy pocaklakó, jött is a második után nem sokkal. Élt is, de valami nem volt oké vele. Csak feküdt az oldalán. Fél óra múlva sajnos elment.
Azért milyen furcsa ez. A születés pillanatában még semmi sem biztos...
A kölykökre első látásra azt mondtam, hogy fekete-cser, de amikor hazajöttem este, Bálint mondta, hogy valami nincs rendben ezekkel a malacokkal, mert mintha lenne valami vörös a hátukon a fekete részben. Gondoltam belekeveredett egy-két vörös szőrszál, hisz láttunk már ilyet, de nem. Ezeknek a cocáknak a fekete szőrszálak végén látszik egy kis vörös pont, vagyis igen: szolid-aranyaguti szín van a fekete helyén. Akik otthon vannak a színgenetikában, már bizos fogják a fejüket, hogy ekkora marhaságot, még hogy szolidaranyaguti-cser malacok, de bizonyítékként Thomast elviszem a júniusi kiállításra és mindenki a csodájára járhat!
Nem lehetnek arany-agutik, hiszen egyik szülő sem volt arany-aguti, már pedig az arany-aguti domináns mind a szolid-aranyaguti, mind a cser, mind a fekete színnel szemben. Tehát csak az a coca örökíthet arany-agutit, aki maga is arany-aguti. De sem Haribo, sem Csillag nem arany-aguti. Szóval értetlenül állok a dolog előtt. De majd a kiállításon jól megszakértjük a dolgot! ;)

Salancia már napok óta keltette a feszültséget holmi látványos jóslófájásokkal, de mivel éreztünk benne magzatmozgást, és hízott is még utána, nem izgultunk annyira (én legalábbis nem, de Bálint...). Végül egyik este úgy döntött, hogy az egy hét gyakorlás után eljött az ideje az éles műsornak, és elkezdett valóban szülni.
A kölykök eredetileg négyen voltak, de kettőjüknek még nem kellett volna megszületniük. Félig szőrtelenek voltak még, és az egyiküknek a szája is olyan furcsa volt...
A két túlélő még most is meg van szeppenve - kicsit előbb érkeztek, mint kellett volna. De szopiznak rendesen és mennek anyu után mindenhova! :)
A minőségről még nem nyilatkoznék, hiszen még nagyon csöppek, de látok bennük fantáziát, mind a dalmata kislányban, Unique-ban (tisztára, mint az apja, Elvis!), mind a fekete kisfiúban, Uriban... Majd meglátjuk!

Akikért szurkolni kell még: Kyra, Milly, Rosie, Zenne, Fióna, Mamela és Lilian.

Andi

Fórumozóink már sokat olvashattak a kis Pitypangról alias Kunyiról. Hát most itt a történet teljes, vágatlan verziója! :-)
Szóval Kunyi már az elejétől kezdve nem tetszett nekünk, ő volt a legkisebb, és nagyon sokat aludt, vagyis inkább csücsült egyhelyben, úgy mintha valamin nagyon erősen gondolkodna. Méregettük, ahogy szoktuk a kicsiket általában, és ahelyett, hogy hízott volna, napról napra csak fogyott. Bálint elkezdte itatni macskatejjel. Imádta! Úgy itta, mintha más nem lenne a világon! De csak nem akart hízni. Aztán egyik este észrevettük, hogy fekszik az oldalán, és kilóg a nyelve a szájából. És ha ez nem lenne elég, néha hevesen rángatózott is. Gondoltam jobb lesz neki, ha kiveszem, a többiek nem taposnak rajta - látszólag ugyanis a ketrec többi lakója, kihúzta őt a jelenléti ívről, és lazán átsétált szegény kicsin. Egy törülközőbe csavartam és a mellkasomra tettem. Finoman leszorítottam, hogy a hirtelen rátörő görcsök nehogy lerántsák őt. Már éreztem, ahogy lassul a szívverése, és egyre lassabban veszi a levegőt. Ez a vég, gondoltam, és már könnybe lábadt a szemem.
És akkor történt a csoda!
Kunyi felállt, kibújt a törülköző alól, és elkezdte rágni az ujjam, majd panaszosan visított, hogy azonnal tegyem vissza a mamájához. Az efféle parancsoknak nem jó ellenszegülni, úgyhogy azonnal visszatettem. Ő meg odaspurizott anyuhoz, és már szopizott is.
Ettől a naptól fogva áttértünk a csecsemőknek készített gyümölcspépre - becenevén bébitápra. Ez lett Kunyi második szerelme. Se az anyja cicije, se a malactáp, se a széna nem kellett neki, csak a fecskendő és a bébitáp töménytelen mennyiségben. Ha megéhezett, visított, és ha nem kapott, képes volt felmászni a ketrec oldalára a kb. 7 cm "magas" malac (videó Kunyiról a Videók menüben). A követelőzést odáig fejlesztette, hogy amikor elmentem a ketrec előtt, helyből nekiugrott a ketrec rácsának, és nem viccelek, a hátsó lábacskáival a tálca fölötti első rácson állt, és miután leszedtem a kis pókmalacot a rácsról, és kinyitottam a ketrec ajtaját, Kunyi fogta magát és a tenyerembe mászott! Ez azért nagyon meglepő, mert nem hogy kismalacok nem szoktak kijönni a ketrecből, még a felnőttek sem!
De Kunyi makacsul tartotta a maga kis 70-80 grammját, úgyhogy drasztikus döntésre jutottam: nincs több bébitáp, rá kell szokni a rendes felnőtt malackajára! Így hát, bár a dobhártyám bánta, mindenféle követelőzésnek, visításnak, ketrec oldalán való felkapaszkodásnak ellenállva, Kunyinak nem adtam több tápot. Csak lefekvés előtt. Mert aludni azért mégis csak jó dolog...
És csodák csodájára bejött a nagy elvonókúra, és Kunyi rászokott a pellettre! És ma már (bár még mindig kisebb, mint a tesói) kemény 180 grammot nyom! :-) Ha így folytatja a fejlődést, hamarosan elköltözhet új otthonába, Debrecenbe! :-)

A bejegyzés végén szeretném megköszönni Sipos Boginak az elvonókúra ötletét, magamtól ugyanis nem lett volna szívem megvonni kicsi Kunyitól kedvenc teljes kiörlésű gabonás, körtés bébitápját!

Andi

A következő sztoriban fórumozóink szintén jártasabbak már, de úgy gondolom ez is megér egy misét - vagy ha azt nem is, egy blogbejegyzést mindenképpen!
Egyik este Bálint Lujzival a kezében jött be a malaclakból, mondván, hogy nagyon húzza a lábát. Egy alaposabb átvizsgálás után észrevettük, hogy egy hatalmas csomó van a csipőjén az egyik oldalán.
Másnap elvittük állatorvoshoz. Ezúttal Pazár Péter doktorbácsihoz mentünk az egyetemre. Doktornénink ugyanis aranykezű bár, de rötgengépe az sajnos nincs. És mivel nem tudtuk, hogy mivel állunk szemben, így inkább azonnal a jobb felszereltségű helyre vittük.
A diagnózis: tályog. Kezelés: a felgyülemlett genny eltávolítása műtéti úton altatásban. És még olcsón megúsztuk volna, ha tényleg csak ennyi lett volna.
A műtét után ugyanis nem volt szabad bezárni a sebet, mivel félő volt, hogy a gennytermelő baktériumok újra támadásba lendülnek. A teljes kezeléshez ennek érdekében hozzátartozott a fertőtlenítővel, a jódoldattal és az antibiotikumos infúziós oldattal való sebátöblögetés mindennap háromszor. Emellett egy másik fajta antibiotikumot kellett a szájába erőltetnem naponta kétszer plussz probiotikumat, ha netalán tán az antibiotikumok kikezdenék a tengerimalacoknak amúgyis hiperérzékeny bélflóráját. És a legszebb az volt, hogy mindemellett még be kellett neki adnom 6 injekcót, 2-2-t az első két nap és egyet-egyet a következő két nap (az injekcók közül az egyik antibiotikum volt, a másik fájdalomcsillapító, és az antibiotikumot kapta minden nap).
Szerintem senki nem lepődik meg, ha azt írom, hogy a kb. 4 hetes malacot valami irdatlan módon megviselte ez a kezelés. Olyannyira, hogy a műtét előtt 270 grammos vidám kismalacból egy hét után egy maga alá pisilő, egy helyben gubbasztó, 170 grammos szánnivaló kis csontváz lett...
Tudom, nem biztos, hogy ez volt a helyes döntés, de leálltunk minden kezeléssel, és beraktuk egy virgonc kismalac mellé. Ha el kell mennie, gondoltuk, menjen el, de legalább miattunk ne szenvedjen többet.
A terápiás coca jól bevált végül, és Lujzi két pofára tömni kezdte először a zabot aztán már a pelletet is!
Közben bepróbálkoztam nála is a bébitáppal (innen jött Kunyi alternatív táplálását illetően is az ötlet), de nem kellett neki. Viszont nagyon jól összebarátkoztunk. A végén már, amikor kivettem egy kis kézből etetésre, már felmászott mindig az arcomig, és megpuszilgatta a számat. :-)
Nem tudom, más hogy van vele, de engem mindig meghatnak azok a pillanatok, amikor a malacok kifejezik a szeretetüket gazdáik felé.
Lujzi aztán idővel szépen elérte a betegsége előtti súlyát, begyógyult a sebe, és a szőr is benőtte a műtét nyomát.
Ma már új gazdiainál éldegél a mi Nelly-nk mellett.
Itt a vége, fuss el véle! :-)

Andi

Van, ami megéri a kockázatot, van, ami nem. Van, ami véletlen, van, ami nem.
Ha e két mondat után elgondolkozom arról, ami tavaly történt velünk (de főként a malacokkal) nyáron, nem tudnék dönteni véletlen és okozat közt. Egyrészt tavaly nyáron rekordmeleg volt - bár, a terhes malacok a szobában voltak, max. 26-28 fokban, de akkor is megviselhette a szervezetüket a kinnt tomboló hőség. Másrészt az, hogy keresztbefordul egy kölyök szülés közben, főként véletlen, de talán lehet következmény is. Nyáron szülni, nagy melegben kockázat, de természetesen nem biztos, hogy ősszel minden simán megy majd. Persze, a lehet és a talán sohasem biztos.
Végülis az történt, hogy átgondoltuk a tavaly történt dolgokat, osztottunk-szoroztunk és úgy döntöttünk, nyár eleje után nem lesz ősz közepéig alom, ha szépen akarunk fogalmazni, "nyárőszi szünetet" tartunk, pihenéssel és napernyős nyári legeltetéssel. Jobb ez a malacoknak is, kevesebb a kockázat és talán a véletlen is. Főként ezért van, hogy aki véletlenül belenéz a "Várható almok" menüpontba, azt látja, hogy június közepéig 14 alom van tervezve.

Bálint

Remélem, sok kérdésre tudok majd választ adni, és hogy sikerül majd felkelteni azok érdeklődését is ezek iránt a barátságos állatkák iránt, akik még nem ismerik őket közelebbről! - ezzel a gondolattal indultam neki a háromnapos bemutatónak, ami Újpesten, egy nagyszabású díszmadár-kiállítás "mellék-bemutatója" volt.
Első nap elején a megígért iskolások tódultak be a helyiségekbe, eljutottunk a "milyen madár ez?"-től a "milyen szép nyuszi"-ig, van még mit tanulni a következő nemzedéknek biológiából... Természetesen a bátrabbak megkértek rá, hogy vegyek ki egy malacot, mert szeretnék megsimogatni - ezt meg is tettem mindig. Délután kiegészültem Vivivel, akkorra kicsit elfogytak az emberek, de mit várhatunk egy péntek délutántól...
Szombaton Bogival kezdtünk, elég szép számmal jöttek a látogatók - amit egy kicsit furcsálltam, egy idősebb néni is szerette volna közelebbről megnézni az egyik tengerimalacot, pedig ez a korosztály inkább retteg a "szőrös rágcsálók"-tól, minthogy keblére ölelne. Vivi és Andi is kijött a bemutatóra, mondhatni, teljes létszámmal képviseltettük magunkat. Egyre jobban malacpárti lettem, minél több időt töltöttem egy teremben a papagájokkal - a szárnyasok néha olyan intenzitású hangokat adtak ki, hogy egy tűzoltó-sziréna elbújhatna mögöttük. Szóval lebeszéltem magam bármiféle madárról.
Vasárnap már egy kicsit csendesebb volt, én, Vivi és Andi tartottuk a frontot, gazdit találtunk pár malinak és osztogattuk a tanácsokat. Délután valaki befutott, hogy itt van-e ingyen karomvágás (a bemutató hirdetésébe ezt írtuk), úgyhogy vágtam karmot is. Itt most idéznék egy dolgot, ami a harmadik napon történt, a fórumunkra már megírtam, de itt sem hagynám ki:

"A harmadik nap legérdekesebb beszélgetése köztem és egy "sok tengerimalacot tartó és ellető" ember között, fő gondoltatok tőle:
- a madarak alatt tartja, mert feltakarítják a madarak által kiszórt magvakat
- kinnt tartja őket
- nyúltáppal etet
- azt az anyát, aki 3-nál kevesebb kölyköt szül neki, továbbadja
- utolsó két hétbe, egy sötét helyre teszi a terhes anyát, néha ránéz
- max. 1000 Ft-ot adott volna egy maliért (persze, ha annyit ad, amennyi a mali, sem adtam volna el neki)
Szóval voltak érdekes emberek."

Összefoglalva én örültem a meghívásnak és szívesen voltam kinnt, úgy érzem, sok embernek sok tanácsot adtunk, bemutattuk a kiállított fajtákat, sikeresnek éreztem ezt a dolgot - őszre egyébként meghívtak minket a következő alkalomra...

Bálint

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy felkért az első magyar "komplex kisállat" oldala, a zoolog.hu, hogy írjak nekik egy cikksorozatot a tengericocákról. A felkérésnek eleget téve ezentúl decemberig, minden hónapban egy-egy témakörben oszthatom meg a gondolataim és tapasztalatainkat a kedves netszörfösökkel.
A zoolog.hu mellett az oldal látogatói itt, a blogban is elolvashatjak a cikkeket minden hónapban.
Következzen hát az első téma:

Tengerimalac-tenyésztés

Egyszer egy tengerimalac-rajongó oldalon azt olvastam, hogy a tengerimalac-tenyésztés nagyon egyszerű dolog, nem is kell más hozzá, mint két ketrec, melyek közül egyikben az apát, a másikban pedig az anyát kell tartani a szaporulattal.
Tartsunk egy kis leltárt az Abesszínia Tengerimalac Bölcsőde háza táján.
Összesen 18 nőstény és 7 hím fajtatiszta tenyészállat éldegél nálunk. Életterüket maximálisan 3 ketrec és a 15 részes egyedi, saját készítésű polcrendszer alkotja.
Hogy több nőstény és hím legyen, mint egy pár, elengedhetetlen a céltudatos tenyésztéshez. A hangsúly a céltudatosságon van, ez különbözteti meg elsősorban a tenyésztőt a szaporítóktól. Minden tenyésztőnek van egy kitűzött célja, melyet szeretne elérni "munkája" során. Az abesszin tengerimalacok esetében ez a tökéletes elhelyezkedésű, összesen 8 forgó megjelenése az állat testén, valamint a fajta típusának javítása - vagyis másodlagosan a kerek fejformára, a lógó fülekre, az erős testalkatra szelektálunk.
Ezen kívül ahhoz, hogy valaki felelős tenyésztőnek nevezhesse magát, fontos az állatok biológiájának és genetikájának bizonyos szintű ismerete. Ezek tudatában a tenyésztő képes állatait megfelelően takarmányozni és tartani, felismerni a betegségeket, esetlegesen el tudja látni a beteg állatot, valamint az öröklődéstan ismerete segít a tenyésztési cél szempontjából kedvező párosítások kialakításában.
Tehát lássuk be, a tenyésztés mégsem olyan egyszerű, mint azt néhányan gondolják!
A másik véglet, ami néhány laikusban megfogalmazódik, hogy a tenyésztő valójában egy tengerimalacokra specializálódott állatorvos. Természetesen ez sem igaz. Az állatokkal élünk, etetjük, gondozzuk, szeretjük őket. Emellett a tengerimalacok nálunk többen is vannak, mint egy átlag hobbitartó otthonában, így több dolgot látunk és tapasztalunk velük kapcsolatban, mint egy hobbitartó, és akár, mint egy állatorvos. De a tengerimalac-betegségek orvoslása nem a tenyésztő hatáskörébe tartozik.
Az elkövetkező hónapokban témakörök köré szervezve szeretném bemutatni tapasztalataink és olvasmányaink alapján ezeknek az egyre népszerűbb kisállatoknak a helyes tartását és gondozását. Olyan kérdésekben szeretnék elsősorban segítséget nyújtani, mint a megfelelő állat kiválasztása, elhelyezése otthon, etetése, ápolása, viselkedése és szaporodása, emellett szó lesz a leggyakoribb tengerimalac-betegségekről, valamint a tengerimalacok tartására fordított speciális figyelemről télen illetve nyáron.
Remélem, sok kérdésre tudok majd választ adni, és hogy sikerül majd felkelteni azok érdeklődését is ezek iránt a barátságos állatkák iránt, akik még nem ismerik őket közelebbről!

Andi

A mai nap legnagyobb tanulsága: a terhes malacot is vinni kell a családi ebédre...
Tinka úgy döntött nem vár meg minket, és egyedül rugaszkodik neki 6 kölyök megszülésének. Itthon egy jókora vérfolt, három élő és három kibontatlan kicsi várt minket.
Azonnal nekiláttam a burokban maradt kicsik élesztésének. Kettő nagyon kicsi volt, az egyikük viszont szép nagy. És neki mintha vert volna még a szíve. Masszíroztam, ráztam, orron át lélegztettem, de sajnos nem sírt fel. Lehet, hogy csak azt akartam érezni, hogy ver a kis szíve még...
A három túlélő jól van és Tinka is, a nagy ijedtség ellenére.
Képeket hamarosan töltünk fel, és addigra el is kereszteljük őket!

Andi

Még a Vajdahunyad Várban megrendezett kiállításon szólított le egy újságíró, hogy adnék-e neki interjút. Hogy a fenébe ne adtam volna! A riportot egyetlen aprócska dolog hátráltatta. Történetesen egy fantasztikus légúti megbetegés utóhatásaként 20 perc beszéd után a hangom elment, mintha elvágták volna. Ennek ellenére a riport megtörtént. El is feledkeztem aztán a dologról, egészen hétfőig, amikor felhívott egy fotós, hogy küldjek neki képeket a malacokról meg magunkról, hogy betehessék a cikk mellé az újságba, a Szabad Földbe.
Pénteken jelent meg az újság. Nem tudom, hogy a betegségem mennyiben befolyásolta a megjelent cikk tartalmát, mindenesetre előzetesen annyit róla, hogy Bálinttal szakadtunk a nevetéstől, miután elolvastuk.

A cikk ide kattintva megnyílik pdf formátumba (vagy lementhető és megnézhető), illetve egy link a cikkhez.

Elemezzük ezt egy kicsit!
"Jelenleg a világon 10 tengerimalac-fajta ismert" - na nézzük csak: abesszin, alpaka, amerikai bóbitás, angol bóbitás, angol rövidszőrű, angóra, baldwin, CH-teddy, cuy, koronás, lunkarya perui, merinó, mohair, perui, rex, sheltie, skinny, texel, US-teddy... Ez barátok között is 19, és nem kizárt, hogy valamit kihagytam a felsorolásból.
"a melléképületet alakították át malacóllá" - és megyünk moslékozni minden este.
"Körülbelül tízszer annyiba kerülnek, mint a közönségesek" - bizonyára a cikkíró lakhelyén 500-700 forintért adják a kedvenc malackákat az állatkereskedésekben.
"De a malacok értékét nemcsak a forgók túlburjánzása határozza meg, hanem az is, hogy azok szimmetrikusan helyezkednek-e el az állat testén. A szimmetria ugyanis sokkkal fontosabb a rozetták számánál." - ez igaz is, csak kár hogy nem angórát tenyésztünk.
"nemcsak a különös szakértelem szükséges, hanem az is, hogy férőhelyét napi rendszerességgel takarítsák" - a házunk mögött pedig titokban fatelepet üzemeltetünk, hogy bírjuk forgáccsal.
"a túlsúlyos állatok nehezebben termékenyülnek meg. A bakoknak kisebb a párzókedvük, mint közönséges rokonaiknak." - Az idézet első fele még talán lehet igaz is. De a másodikat nem is értem. Ez is a túlsúllyal van kapcsolatban? Vagy úgy általában az abesszinekkel? Bakok?! Az előbb még az angórák, most meg már a nyulak?
Vonjuk le a tanulságokat a fenti eset kapcsán:
1. Ha újságírók vagyunk és nem értünk a tengerimalacokhoz, akkor ne írjunk cikket a tengerimalacokról! Vagy ha mégis ellenállhatatlan vágyat érzünk erre, kérjük ki bennfentesek véleményét az irományáról!
2. Ha tengerimalac-tenyésztők vagyunk és riportot adunk, ne engedjünk megjelenni úgy a cikket, hogy előtte nem láttuk!

Andi

Épp a Lost-ot néztem a gépemen, amikor azt vettem észre, hogy Zenne nagyon nyalogat valamit. Gondoltam, mosakszik, de azért odamentem hozzá, megnézni, hogy minden rendben van-e (Andi ma reggel kijelentette, hogy Zenne szülni fog ma). Már a második kicsit bontotta ki, teljesen ügyesen, még segíteni sem kellett neki. Annyit segítettem be, hogy az elsőt kivettem és megtörölgettem jobban, hogy többet tudjon a másodikkal foglalkozni. A harmadik viszont nem jött. Eltelt kb. 10 perc, csak ült és nézett a malac. Maszírozgattam, de semmi. Még mindkét oldalon éreztem, hogy kemény a hasa, gondoltam, ez legalább még 2 kölyök. Nem volt más hátra, felnyúltam neki. Nem "találtam" senkit, úgyhogy újabb masszírozás, és egyszercsak megindult, de a fájások nagyon kicsik voltak. Felnyúltam neki megint, meg is találtam a kölyköt, kicsit eligazgattam (hogy ne keresztbe legyen) és már jött is ki, anya bontotta is, aztán jött a következő. 4 baba. A tavalyi (és a 3 nappal ezelőtti) szülésekhez képest mondhatni minden simán ment.
Ez egy szerencsés kimenetelű történet, ami azért azt is igazolja, hogy nem két csettintésre születik egy kismali - talán ezért vagyok azellen, hogy egy gazdi kockáztasson és kicsiket akarjon, mert nem hiszem, hogy ő észrevenné, ha valami nincs rendben, és tudná, hogy kb. mit kellene csinálni, azonkívül, hogy orvoshoz kell vinni az anyamalit.

Bálint

Holnap lesz a tudományos diákköri versenydolgozatom leadási határideje, ennek megfelelően az egész lakást beterítő könyv- és papírhalom közepett pötyögtem egész nap a laptopomon. Egészen míg... Fájdalmas visítás Pancháék ketrece felől. Reménykedtem benne, hogy kitartanak a terhes cocák, míg leadom a dolgozatot, de a természet szava úgy tűnik nagyobb erőt képvisel, mint a leadási határidők. Bálintnak pedig állásinterjúra kellett VOLNA mennie. De a szülés kétemberes meló.
Hosszú vajúdás volt. Az első sikítás után kb. 15 perc telt el míg valamit sikerült kipréselni. De az a valami még csak a magzatburok egy magzatvízzel teli része volt. Ekkor már masszíroztuk a malacot, és próbáltam felerősíteni a fájásait, erősen összenyomtam a malac hasát, amikor összehúzódási voltak (akinek nincs ebben tapasztalata, az ezzel ne próbálkozzon, mert nagyobb kárt tehet vele, mint amennyit segíthet). Együttes erőlködésünk után végre megjelent egy nózi egy 5 perc múlva és újabb 5 perc múlva egy fejecske. De a teste mintha beakadt volna. Bálint gyorsan leszedte a burkot a fejéről, nehogy belefulladjon. És így egy igen morbid látványnak lehettünk tanúi további 10 percig: a vajúdó anyamalac hátsó feléből egy érdeklődő fejecske nézelődik és pislog a nagy világra... Bálint finoman húzta a kicsit, én meg nyomtam a malaccal. Végül nagynehezen csak sikerült a kismalac többi részét is megszülni. Eleinte úgy tűnt, hogy az egyébként hatamas kicsinek eltört a nyaka, de később kiderült, hogy semmi baja, csak megviselte, hogy egy malachüvely szorította a nyakát röpke 10 percig...
Bálint az első kölyök után angolosan távozott - hátrahagyva engem a vajúdó malaccal. Hál' Istennek, a másik két kölyök szinte kipottyant. Szóval ismét gyarapodtunk! Miracle, Mirage és Merlin a három csodálatos brindle kismanó.

Andi

Aida nem tetszett már nekem akkor sem, amikor behoztuk a tenyészetből a lakásba, ahogy az utolsó hétben levő várandós mamákat szoktuk. Fájlalta a hasát, amikor hozzáértünk csak egy kicsit is. Lehet, hogy azért, mert a kölykök nyomták valamilyen szervét, de gyanítom, hogy inkább amiatt, hogy úgy döntött a következő kiállításon skinnybe indul, és elkezdte kitépni a szőrét a hasáról. Ez egy hormonális dolog, ami néhány anyánál előjön: pikkelyekben kezd hámlani bőrük, és ezt próbálja letépkedni magáról a szőrrel együtt.
Ma pár órára hagytuk itthon Aidát, és mire megjöttünk, már két szempárral többen figyeltek a ketrecből. A 2 kicsi már félig száraz volt. De Aida pociját tapogatva éreztem, hogy valaki még van odabenn. Valami miatt leállhatott a szülés. Azonnal kivettük a ketrecből, Bálint masszírozni kezdte a hasát, és a malac elkezdett nyomni. Mikor megszületett a kicsi, nem mozgott... Sajnos már volt szerencsém szakembert látni, hogy mit kell ilyenkor csinálni: azonnal téptem le a burkot egy törülközővel, aztán masszázs ezerrel. Elkezdte venni a száján a levegőt. Micsoda megkönnyebbülés! Néhány erősebb mozdulattal kiráztam a nózijából a folyadékot, ami miatt nem tudta az orrán venni a levegőt, és utána már rendesen tudott lélegezni. Az állatdokink szerintem nem jutott szóhoz a csuklástól! :-) Mint annyi mindent már, úgy érezzük, valahol most ezt is neki köszönhetjük!
A mami és a három poronty:

Egy kisfiú - Leonardo, és két kislány - Lotti és Lujza.
Az első második generációs Abesszínia bébik! :-)
Képek hamarosan az újszülöttek menüpontban!

Andi

Rendeltünk malacokat Németországból, Christian Kochtól. Szerettük volna, ha a brindle-vörös vonalunkban nem csak holland állatok lennének.
Hogy is zajlik az állatok beszerzése:
Levelezgetek a tenyésztővel, kialakudjuk az árat, megbeszélünk egy szállítási időpontot, elküldjük a pénzt, és mindeközben Bálint lelevelezi a szállítást a német futárcéggel. Jópárszor szállított már nekünk ez a cég, és soha nem volt probléma. Egészen mostanáig... Az állatokat tegnapra vártuk, tegnapelőtt vették VOLNA fel őket a tenyésztőnél. A tenyésztő ötórai levelét még egy először exportáló tenyésztő izgatottságának gondoltuk, de a rákövetkező három e-mail már egyre zavarbaejtőbb lett: talán tényleg nem megy a futár? Nem volt mit tenni, este 7-kor fel kellett hívnom a német szállítócéget. NÉMETországban, NÉMET emberekkel kellett beszélnem NÉMETÜL!!! (És persze, hogy nekem és nem Bálintnak...) Kicsöngött, és a szállítócég főnöke felvette. Hogy a férfi nem az iskolában tanított "Hochdeutsch"-ot beszélte, az enyhe kifejezés. Sikerült elsírnom a bánatom neki németül, de a 10 perces telefonbeszélgetés alatt annyit értettem, hogy "Rufen Sie an...!" és lediktált egy számot. Amellett, hogy nem értettem semmit, nem töltött el különösebb önbizalommal az sem, hogy miután vagy tizedszer közöltem, hogy nem értem mit mond, csak ideges lett, és ugyanolyan gyorsan és érthetetlenül, csak éppen háromszor olyan hangosan mondta a dolgokat... Ezután biztos voltam benne, hogy én még egy némettel nem vagyok hajlandó beszélni, de Bálintnak sikerült meggyőznie az ellenkezőjéről. Tárcsáztam a főnök által megadott számot, és a második kérdésem azonnal az volt, hogy "Sprechen Sie Englisch?" És azt mondta igen. És akkor jött a végzetes felismerés: semmi nem jut eszembe angolul csak németül. Úgyhogy maradtunk a németnél. Hál' égnek ez a férfi nagyon szépen beszélt, lassan, és nevetett, amikor mondtam, hogy nem értem, és mindent elmondott többször. A malacokat másnap fogják felvenni, ez volt a lényeg. Még a tenyésztővel kellett volna megbeszélni, de ezt már tényleg nem voltam hajlandó, úgyhogy Saskiával (német tenyésztőbarátunkkal) Skypon írásban lekommunikáltam, hogy ezt a vidám kis történetet el kéne mesélni Christiannak.
Végül a malik ma megérkeztek! :-)
És ha ez nem lenne elég: Rosie világra hozta három kicsinyét! A poén a dologban, hogy háromféle szín jöhetett volna ki a Rosie-Haribo párosból, és mind a három ki is jött: egy szolid-aranyaguti kislány (Kamilla), egy fekete hím (Kenny) és egy arany-aguti hím (Kyle). Nem szeretnék a hosszú-hosszú várólistánkon várakozók türelmével játszadozni, de ez egy olyan különleges és régóta várt alom, hogy muszáj eltelnie egy kis időnek, hogy eldönthessem, ki megy és ki marad... Türelem kismalacot terem! :-)
Hát így történt, hogy tegnapról mára plussz 6 malac figyel nálunk!

Andi

Holnap zárjuk tenyészetünk első évét (igazából első évét és első két hónapját).
Ezalatt az idő alatt két dologban biztosan fejlődtünk: sokat tanultunk az abesszin fajtáról és álatlában a tengerimalacok szaporodásáról.
Több külföldi abesszintenyésztővel sikeresen felvettük a kapcsolatot. Márciusban érkeztek malacaink Elli Vettertől Németországból, aztán egy hosszas szervezést követően nyáron ellátogatunk Saskia Köhlerhez szintén Németországba valamint Hollandiába a Bennink családhoz. Az út után 10 csodálatos tenyészállattal gazdagodott az állomány. Emellett tapasztalatot cserél(t)ünk a német Andreas Reinerttel, Lars Hellwiggel, Christian Kochhal valamint a holland Bertus van Dijk-kal. Bár Andreas nem abesszintenyésztő, tanácsaival sokat segít(ett) nekünk általános tenyésztési kérdésekben. Larséktól az idén nem sikerült malacot behozni, de ami késik nem múlik! Bertustól az októberi importtal érkezett hozzánk utoljára malac (Molly). Christiannál ebben a hónapban foglaltunk három malacot, akik a tervek szerint január elején lépik át tenyészetünk küszöbét. :-)
A szülésről és a szaporodásról szerzett tapasztalataink sajnos kevésbé pozitívak.
Az idei ráta: 14 alom, összesen 50 kismalac, amiből mindössze 27(!!!) élő. Ezen belül 12 hím és 15 nőstény kismalac született.
Sajnos már egy év után elmondhatjuk, hogy a legtöbb szülési problémával találkoztunk. A rémtörténet Esther és Winnie terhességével kezdődött. Estherben elpusztult az első kölyök, amelynek kövtkeztében az anya vérmérgezést kapott, és már sajnos nem tudtunk rajta segíteni. Esther 3 kicsit vitt magával. Winnie 6 kismalacot vállalt be elsőre, ami nem is lett volna akkora baj, de sajnos az első kicsi keresztbefordult, ezért csak orvosi segítséggel tudta őket megszülni. A végeredmény 6 halott kölyök. (Eddig tartunk 9-nél!) Winnie meglepően jól viselte a hányattatásokat, másnap már úgy járt-kelt, mintha mi se történt volna. Aztán jött Tinka. A pocakja hatalmas volt, a méhét teljesen kitöltötték a magzatok. Ő sem tudta megszülni őket orvosi segítség nélkül, az aranykezű orvosunk szedte ki belőle mind az 5 fejenként több mint 110 grammos kölyköt. Természetesen egyikük sem élt már. A művelet után Tinka "elájult", de aztán sikerült teljesen felépülnie. Ebben nagy szerepett játszott Fonó Vivi kölcsönbébije, aki fölött Tinka anyáskodhatott. (Most vagyunk 14 halott kölyöknél!) Azt hittük, ennél rosszabb nem jöhet, de jött. Zennénél egy héttel korábban megindult a szülés. A négy koraszülött csak pár percet élt. Zenne cudar állapotban volt még a szülés után másfél héttel is, de végül neki is sikerült összeszednie magát. (összesen 18 halott kicsi...) A sort Winnie zárta, aki ismét nagy alomszámot vállalt, akkorát, hogy ismét nem tudott egyedül megszülni. Doktornénink szedte ki belőle a kicsiket, és csak egyet sikerült megmenteni az 5-ből, Ippon Lite-ot. Winnie szörnyen rosszul lett, de sajnos neki nem volt olyan szerencséje, mint Zennének és Tinkának, és a szülést követő napon, miután jelentkeztek a vemhességi toxikózis utolsó fázisára jellemző görcsök, elaltattattuk. Velük együtt összesen 22 halott - a 23. a B-alomban elpusztult kicsi volt.
De nézzük most, mi történt a "túlélőkkel"! A három legsikeresebb alomnak az A a B és a H alom bizonyult. Az A alomból az egyik kicsit, Aidát megtartottuk további tenyésztésre, Arwen pedig egy romániai tenyészetbe került. A B-alomból Bianca jelenleg a Sió-Valley Tenyészetben él, és mikor utoljára láttam, csak azt tudtam mondani, hogy "Hűha!". :-) A H-alomban született a gyönyörű Honey, akit több mint valószínű, hogy megtartunk, valamint Hugó, akit csak azért nem tartottunk meg, mert bár szép, kiállításra való abesszin, apját, szuper-Samót nem überelte rozetták tekintetében (bár elköltözése óta még nem láttam viszont). Az idei utolsó, J-alomból a mama, Salancia tenyésztője foglalta le a kicsi Joy-t, így ez a párosítás is sikeresnek mondható.
Aidán és Honey-n kívül még Csillagot és Fiónát tartottuk meg, mindkettőjüket a fekete-cser abesszin kitenyésztésének céljából. Itt megjegyezném, hogy Fiónánál típusosabb abesszint még keveset láttam. Rozettában hagy maga után némi kívánnivalót, de testfelépítésben és fejformában megközelíti az angol rövidszőrű szintet. Aida jelenleg várandós, így hamarosan megszületik a saját tenyésztésű második generációnk! :-)
Reméljük jövőre több szerencsénk lesz az almokkal, és hogy több kismalaccal szerezhetünk majd örömet!

Andi

December 31. előtt egy nappal elég sokan átgondolják, mi is történt velük ebben az évben. Én is így teszek most egy pillanatig, a honlapunkra vonatkozóan:
- 2008-ban 18307 különböző helyről jutottak el a honlapunkra,
- idén a legtöbb egyedi látogatónk októberben volt (2361 fő), a legkevesebb januárban (740 fő),
- a legtöbb látogatás október 29.-én történt (159), a legkevesebb január 9-én (25),
- a legtöbb látogató Magyarországról jött, aztán jön Svájc, Németország, Hollandia, Románia, Szlovákia, Kína, Svédország, Nagy-Britannia ...
- a legtöbb látogató az eladó tengerimalacokra volt kíváncsi, utána jön az újszülöttek, hangok és videók, betegségek és egyéb menüpontok...
- a látogatók nagy része (65,6 %) közvetlen eléréssel jutott el hozzánk, sokan a keresők révén (17,2 %), főként a google-ból, a maradék látogató külső linkre kattintva talált ránk (17 %),
- amin meglepődtem, az a "kedvencekhez adás", eddig az összes látogató 27,7 %-a, 5080 látogató tette honlapunkat "kedvencévé",
- idén 3 honlap-változatunk volt, a legfrissebb december 6-ai,
- a honlapon található képeket 1159 fotóból, a hangokat 10 perc 47 mp.-nyi alapanyagból, a videókat kb. 40 percnyi felvételből válogattuk ki, a szöveg megírásához (tapasztalatainkon felül) 4 német és 1 angol szakkönyv nyújtott segítséget.
Ez tehát a honlap statisztikája, hogy mi történt nálunk "malac-ügyileg" idén, erről Andi ír a napokban egy értekezést.

Bálint

A nem malacrajongó ismerőseink az elmúlt egy héten, amikor beléptek a tenyészetünkbe, kivétel nélkül tátott szájjal a következőt mondták: "Ti nem vagytok normálisak!". Hát igen, őket ellentétben malacos barátainkkal nem a gyönyörűség nyűgőzte le szájtátásig. Hogy miről is van szó, azt a következő kép illusztrálja:

Igen, karácsonyfát állítottunk a malacoknak! :-) És határozottan állíthatom, hogy tetszik nekik! Amikor bekapcsoljuk nekik az égősort, mindig kikönyökölnek az üvegre, és tágranyílt szemekkel figyelnek. Persze, lehet, hogy ez azzal van összefüggésben, hogy az égősor dugója túlzottan közel van a tápos zsákhoz... Ezen a felvételen a malacok a répa illatától estek extázisba, de azért a karácsonyfa is látszik. ;-)
A videó megtekintéséhez kattints ide!
Minden esetre jó dolog azt hinni, hogy ez tetszik nekik, és hogy kicsit nekik is karácsonyi hangulatuk lesz. Annyi biztos, hogy etetéskor nekem mindig az lesz! :-)
(És mint az a képen is látható, anyagilag sem döntött romba minket ez hatalmas a beruházás.)
Boldog karácsonyt kívánunk minden malackának és gazdáiknak és persze minden kedves látogatónknak!

Andi

Megújult honlapunkkal szeretnénk kedveskedni az oldalt rendszeresen látogató malac-barátoknak.
A tetszetős, új külsőt Bálint követte el. A dizájn mellett a tartalom is megváltozott, született egy menüpont, melyben bemutatjuk malackáink lakhelyét, és egy külön menüpontot szenteltünk köszönetünk és hálánk kifejezésére mindazoknak, akik bármivel hozzájárultak a tenyészet fejlődéséhez.
Eddig nem közöltünk információkat a tengerimalacok szaporodásáról, mert nem szerettük volna, ha bárki is a mi honlapunkon olvasottak alapján kezdte volna elletni kedvenc malackáját. Be kellett látnunk, hogy a vemhesség a kisállat-kereskedésből vásárolt nőstények esetében sok esetben nem előre tervezett, hanem sokkal inkább meglepetésszerű. Ezért összegyűjtöttem a "Szaporodás" menüpontban mindent, amire a terhes malacoknál figyelni kell a vemhesüléstől a szoptatásig.
Lesz egy "Malacaink máshol" menüpont is, miután sikerül felvennünk a kapcsolatot a tőlünk kiekerült malacok gazdijaival ez az oldal is feltöltésre kerül majd.
Kellemes Mikulást (már ha mondunk ilyet) és jó böngészést kívánok!

Andi