![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
|
Bár más tartási szokások és szabályok vonatkoznak egy tenyésztőre, mint egy sima gazdira, mégis érdemes körbenézni egy-egy tenyészetben, mielőtt elhozzuk a kiválasztott tengerimalacunkat.
|
|
Tengerimalac tenyészet 1.0A tenyésztés kezdetén, az első fél-egy évben malacaink bennt laktak velünk a lakásban, így teljes mértékben életünk részesei voltak, minden rezdüléseket figyelemmel tudtuk kísérni. A 2007-es hollandiai utunk előtt nagy döntést kellett hoznunk: a tenyészéséhez egy minimális állatállomány elengedhetetlen, viszont lakásunk befogadóképessége korlátozott.
Végül úgy döntöttünk, hogy kinnt és bennt (itt a vemhesek előnyt élveznek) is laknak majd malacok, és ekkor megkezdtük édesapámmal a kinti malaclak kialakítását.
A hungarocell lapokra dryvit hálót húztunk és ezt még egy réteg fagyálló csemperagasztó fedte be. Kis idő múlva a falak megkapták fehér színüket, a padlóra (a lépésálló hungarocell fölé) linóleumot ragasztottunk.
Utolsó lépésként a malacok fényigénye miatt az ajtóra két ablakot vágtunk, és ezeket befedtük.
Később nekiláttunk az áram bevezetésének, valamint a fűtésrendszer beüzemelésének. Ezután már kis is költözhetett több csapat malac.
Tengerimalac tenyészet 2.02007. év végén fejünkben sok ötlettel (amit külföldi utunk során gyűjtöttünk be) újabb átalakításokba kezdtünk. A nagyobb mozgástér és a malacok könnyű elválaszthatósága volt a fő cél.
A könnyebb takarítás érdekében a polcok elejére kiemelhető, 23 centi magas üveglapok kerültek. Mivel a malacok imádnak az üveglapon könyökölve nézegelődni, az élekre műanyag pántokat illesztettünk.
A "luxuskörülményeket" a polcok elválaszthatósága miatt sajnos nem tudtuk minden polcon biztosítani. A beépített elválasztások (ami két sínből és egy elválasztó OSB lapból áll) miatt akár 15 egymástól elszeparált helyre tudjuk "leosztani" a malacokat. Így külön helyen lehetnek a párok, a pihenőidős, vemhes és a szoptatós nőstények, a fiaikkal foglalkozó apukák, valamint az (átmenetileg) egyedülálló hímek.
Tengerimalac tenyészet 2.12008. őszén újabb fejlesztések következtek. A legfontosabb a növekvő tengerimalac-állomány miatt egy újabb 3 polcos rendszer építése. A polcok elválaszthatóak lettek, így a férőhelyek száma hattal bővült.
A fűtésrendszer is modernizálódott: tetszőlegesen beállítható rajta az a hőmérséklet, ami alatt a fűtés bekapcsol. A tenyészet hőmérsékletét a lakásból vezeték nélküli "mini időjárás-állomásunkkal" tudjuk ellenőrizni.
Nyárra elkészült a malacok saját kifutója is. A 3,2 x 5 m-es, fűvel borított területen tavasz végén, nyáron és kora ősszel kisebb-nagyobb csoportokban legelésznek tengerimalacaink (lásd: Képek, hangok, videók menüpont - "Füvezés Kispálra 2008" című videó).
Tengerimalac tenyészet 3.02011. augusztus és szeptember között a tenyészet rekonstrukciója zajlott, 1 év kihagyás után szinte mindent újra ki kellett alakítani. A tetőszerkezetet megerősítettük (jelenleg gipszkarton, fólia és hungarocell szigetelése van), Feri szomszédom az összes falat barack színre festette. A malacok érkezésére minden el is készült.
|
||
![]() |
![]() |
![]() |